Halomra lőtt gólyák mellett pózolnak

Talán Konrad Lorenz mondta, hogy ha az emberiségnek választania kellene, hogy felhagy bizonyos szokásaival vagy kipusztul, akkor inkább a kipusztulást választaná – jegyzi meg Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője.

A természetvédelmi szakembert a Sokszínű Vidéken megjelent hír kapcsán kerestük, miszerint Libanonban iparággá vált az orvvadászat, az őszi és téli vonulás idején boldog, boldogtalan, szegény és gazdag madarakra lődöz: „Az utak mentén húsz méterenként egy-egy vadász áll, és válogatás nélkül lőnek a felettük elszálló állatokra.”

A helyzet ennél is sokkal-sokkal rosszabb

Most éppen fehér gólyákról van szó, de a Madárvédelmi Szervezetek Világszövetsége, a BirdLife International 2015-ös tanulmánya 13-37 millió (!) közé becsli az európai, kis-ázsiai és észak-afrikai Mediterráneumban évente elpusztított madarak számát.

A közösségi médiában most körbe járó fotó kapcsán a Green World Warriors arról számol be, hogy évente körülbelül 2,6 millió madár – köztük számos védett faj egyedei – esik áldozatul a közel-keleti országban.

Az itt látható fotókon az ember felhördül, mert az Európa középső és északi régiójában élő népek számára a gólya kifejezetten kedves társ. Az ilyen posztok alatti kommentáradatban aztán elszabadul a poklok pokla, még a legnyugodtabb fotelhős is önmagából kivetkőzve részletezi, hogyan büntetné a rapsicokat.

Egyébként tényleg fájdalmas nézni, ahogy pózolnak a zsákmány előtt, lehet az ott kiterített valamelyik gólya épp a mi kéményünkre igyekezett haza a fészkébe. Ilyenkor azért jusson eszünkbe, hogy itthon, Magyarországon is előfordul ilyen értelmetlen madárpusztítás, gondoljunk csak a lakott fecskefészkek tömeges leverésére – amiről itt írtunk részletesen.

Átadjuk a szót Orbán Zoltánnak: miért ez a mészárlás?

A történelmi időkben túlélés biztosító fehérjeforrás

Számos Eurázsiában költő madárfaj tölti az élelemhiányos téli hónapokat Afrikában. Ezek vonuló csapatai ősszel és tavasszal sok-sok milliós mozgó húsraktárt jelentettek az itt élő népeknek évezredeken keresztül. Amíg a természeti környezet a mostaninál sokkal jobb állapotban volt, a madárállományok gond nélkül ellensúlyozni tudták az itteni vadászat és csapdázás okozta veszteségeket.

Elég egy pillantás a térképre, hogy laikusként is belőhessük, az afrikai átkeléshez hol kell a legkevesebbet nyílt tenger fölött haladni: a Boszporuszon, Itálián és Gibraltáron vezet az európai madárvonulás három fő útvonala. Sokan eleve a Földközi-tenger medencéjében töltik a zord hónapokat, ám a legnagyobb forgalom, magyarán egyedszám az őszi és a tavaszi vonuláskor adódik.

Így megy ez évezredek óta, Észak-Afrika, a Közel-Kelet és Dél-Európa népessége a történelem folyamán ki is használta az átmeneti bőséget, levette a maga sápját.

A túlélés kulcsa volt ez a fajta fehérjeforrás, a szegényebbeknek sokáig, egyeseknek talán még ma is az lenne. Létszükséglet volt, beépült a mindennapok gyakorlatába, hagyománnyá vált, de a körülmények változtak

– hangsúlyozza Orbán Zoltán.

Hagyomány. Hagyomány?

Ezredéveken keresztül a populációk kiheverték ezt a vadászatot, közérthetőbben, az ember, mint ragadozó hatása bele volt kalkulálva a rendszerbe, a madarak évről évre elegendő fiókával pótolták a veszteséget. Napjainkban a klímaváltozás és a természetes élőhelyek rohamos pusztulása viszont már nem teszi lehetővé ezt az utánpótlást, azaz a hagyományokat követő vadászat és csapdázás – különösen a modern félautomata sörétes puskákkal és olcsó hálók kilométereivel – néhány évtized alatt nem fenntartható, súlyos állománycsökkentő tényezővé vált.

A gólyák elpusztítása látványos és hírértékű, de több tucatnyi, gyakorlatilag az összes itt átvonuló egyéb faj is áldozatul esik a néhány grammos füzikéktől a gólyákon át a pelikánokig és keselyűkig. Olaszországban például hiába tiltották be a védett madarakból készült ételeket, hagyományos fogásként mégis sok helyen hozzájuk lehet jutni – illegális, de van rá igény, hasznot hajtó üzlet. Máltán pedig hagyományosan a férfivá válás feltétele egy ragadozó madár lelövése, nyilván van akit nem érdekel, hogy törvénytelen és felesleges.

A legrosszabb az, hogy a leölt madarak húsát gyakran nem is eszik meg, testrészeiknek sem tulajdonítanak varázserőt, az ok: jól vagy rosszul értelmezett hagyomány.

Nem rosszabbak, mint bárki más

Akkor követjük el a legnagyobb hibát, ha indulatból megyünk neki a kérdésnek anélkül, hogy megértenénk, mi miért történik. Persze ma már Európa legtöbb országában nem csak erkölcsileg, de törvényileg is elítélendő, érthetetlen, sőt megmagyarázhatatlan az egész, ám a puszta felháborodás nem old meg semmit.

„A képeken látható emberek semmivel nem gonoszabbak, mint más népek képviselői. Ne felejtsük el, hogy a civilizáció bölcsőjeként vagy mai meghatározójaként számon tartott, művelt Görögországban, Olaszországban és Franciaországban is lövik, fogják a madarakat. Apjuk, nagyapjuk, dédapjuk ezt csinálta, abban nőttek fel, hogy a férfi rátermettségét, ügyességét a hazavitt préda mennyisége jelképezi. Ez persze a mai világban már nem mentesít senkit a következmények és a felelősség alól, éppen ezért nem halogatható tovább ennek a fenntarthatatlan hagyománynak a mielőbbi felszámolása meggyőzéssel és a törvény erejével”

– zárja gondolatmenetét Orbán Zoltán

Ki a faszább gyerek, aki 20 gólyát lő le, vagy aki 50-et? Azért érdemes így kisarkítani, mert a megoldás is azon múlik, hogy ezt az évezredes hagyományban gyökerező gondolkodásmódot az érintett kormányok és a lakosság is múlt időbe tegye. Az esélyeket illetően ajánljuk cikkünk kezdő gondolatát, de a jövőt nem filozófiai okfejtések, hanem tudatos döntések irányítják: „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál…”

Kiemelt kép: iStockphoto