Tudomány

Elveszett városra bukkantak Dél-Afrikában

Szakértők egy csoportja átfogó vizsgálat alá vetette a dél-afrikai Suikerbosrand Természetvédelmi Területen található elveszett várost, Kwenenget. Az elemzés felfedte, hogy a település jóval nagyobb a vártnál.

A szakértők úgy vélik, hogy Kwenenget valamikor az 1400-as években építették fel, és egészen a 19. századig állt – írja a Live ScienceKarim Sadr, a Witwatersrandi Egyetem munkatársa szerint a település azt követően néptelenedhetett el, hogy az 1820-as években polgárháborúk dúltak a régióban.

A várost jelenleg vastag növénytakaró fedi be. A település első épületmaradványát Revil Mason, a Witwatersrandi Egyetem régészprofesszora azonosította egy 1968-as légi felmérés során. Kweneng az európai kolonizáció előtti korszakból származik, vizsgálata pedig rendkívül fontos, hiszen ebből az időszakból nem maradtak fenn írásos források.

Sadr szerint Mason felfedezett ugyan néhány romot, de nem az összeset. Sadr 2012-ben műholdas felvételeket tanulmányozott, amikor rájött, hogy a településhez a vártnál jóval több épület tartozik. Legújabb, LIDAR-ral (lézer alapú távérzékeléssel) végzett elemzése pedig rávilágított, hogy az eredetileg feltételezetthez képest háromszor több építmény maradványa található meg a lelőhelynél.

Az eddigi vizsgálatok alapján Kweneng legújabb építményeit 1825 és 1875 között emelték, ez pedig azt sugallja, hogy a polgárháború után nem azonnal néptelenedett el a település. A városra azok az építészeti jegyek jellemzőek, amelyeket más történelmi afrikai településeken is fel lehet fedezni.

A becslések szerint a Kweneng történetének csúcspontján 5-10 ezer lakosa lehetett.

A várost a tswanák lakták, akiknek leszármazottai még ma is élnek Botswanában és Dél-Afrikában. Mivel a népnek nincsenek írásos forrásai, a város sokat segíthet történetük megértésében.

Kweneng az egyetlen ismert tswana város, amelyben már az 1400-as években is laktak.

Kiemelt fotónk illusztráció, kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik