Stefanie Christmann a száraz térségek mezőgazdasági kutatásai nemzetközi központjának kutatója az egyiptomi Sarm-es-Sejkben folyó ENSZ biodiverzitási konferencián fogja bemutatni új, gazdabarát mezőgazdasági gyakorlatának eredményeit, amelyek arról tanúskodnak, hogy a termőföldek egynegyedének virágzó növényekkel – fűszerekkel, takarmánynövényekkel – való benépesítése nemcsak a gazdák bevételét növeli jelentősen, hanem a gazdagítja a biodiverzitást is. Az újfajta mezőgazdasági stratégia a gyakorlatban már Üzbegisztánban és Marokkóban bizonyított.
Az ENSZ-konferencián már folyik a vita a méhek és egyéb beporzókra vonatkozó új irányelvekről, amelyek között szerepel a rovarirtók használatának csökkentése, fokozatos kivezetése. Christmann tanulmánya szerint ezt meg lehet valósítani oly módon, hogy a gazdák ne szenvedjenek anyagi kárt és terméskiesést. A változás szükségessége nyilvánvaló:
A kulcs: virágzó növények
A kormányok külöböző módon reagáltak erre, az Európai Unió tagállamaiban például betiltották a széles körben használt neonikotinoid hatóanyagú rovarölőket, míg Brazíliában, a világ egyik legnagyobb élelmiszerexportáló államában feloldották a rovarirtók használatát. Christmann öt éven át tette próbára „alternatív beporzókkal való gazdálkodás” névre keresztelt gyakorlatát.
Ennek lényege, hogy a termőföldeken minden negyedik művelt sávban virágzó növényeket neveltek. A beporzók megtelepedését pedig segítették például oly módon, hogy a földben fészkelő méheknek öreg fákat helyeztek el, vagy üreget vájtak a földbe,a közelben napraforgót is vetettek egyfajta szélfogóként – részletezi az MTI.
Mindenhol jól működik
A tiszta monokulturális földekkel szemben ez a gyakorlat meglepő eredményeket hozott a gazdáknak és növelte a térség biodiverzitását. A termőnövényeket jóval hatékonyabban porozták be a méhek, kevesebb volt a kártevő, mennyiségben és minőségben is növekedett a termés.
Négy különféle klímájú területen végezték el a próbát, és mindenhol növekedett a gazdák bevétele. A legnagyobb növekedést a félsivatagi területen érték el, ahol a tök terméshozama 561 százalékkal, a padlizsáné 364, a disznóbabé 177 százalékkal, a dinnyéé 56 százalékkal nőtt. A csapadékosabb térségekben a paradicsomtermés megduplázódott, a padlizsán 250 százalékkal nőtt. A hegyvidékeken a cukkinitermés háromszoros lett, a töké megduplázódott.
A kutató szerint még a legszegényebb országban is meg lehet ezt valósítani, nem kell hozzá semmilyen felszerelés, technológia, csak a vetőmagokba kell befektetni.