Tudomány

Ezzel az étrenddel legyőzhetjük a depressziót

Egy új kutatás szerint a mediterrán étrend a depresszió megelőzésében is segítséget jelenthet.

Az új vizsgálatban a szakértők összesen 41 korábbi tanulmányt elemeztek, melyek az elmúlt 8 év során születtek – írja az MTI.

Az adatok alapján a gyümölcsök, zöldségek, gabonaételek és tésztafélék, barna rizs -, olajos magvak, olívaolaj és kevés hal, hús valamint tejtermék fogyasztásán alapuló mediterrán étrend a kedélyállapotra is hatással van.

Camille Lasalle, a University College London munkatársa és a csapat vezetője szerint az eddigi bizonyítékok azt mutatják, hogy lehetnek olyan ételek, amelyek csökkentik a depresszió kockázatát. Igaz, egyelőre nincsen elegendő klinikai teszteredmény, amely ezt igazolná.

Az étel és a kedélyállapot közötti összefüggést nem könnyű megmagyarázni, hiszen soktényezős kapcsolatról van szó. A depresszió például étvágyvesztést okozhat.

Forza Italia: a mediterrán diéta megvédi az agyat!
Egy új kutatás szerint az előírásoknak megfelelően követett étrend felére csökkentheti az időskori agytérfogat-veszteséget.

A boldog ember nagyobb eséllyel él egészségesen, többek között kevesebb alkoholt fogyaszt, amely köztudottan hajlamosít a depresszióra. Lehetséges, hogy az egészségtelen ételek fogyasztása szintén növeli a depresszió kockázatát, ezért fontos, hogy az ilyen fogásokat kerüljük.

Szakértők szerint szigorúan ellenőrzött klinikai tesztek nélkül nem tudható, mekkora hatása lehet a mediterrán étrendnek a depresszióra.

Széles körben elfogadott nézet, hogy szoros a kapcsolat a között, amit eszünk és ahogy érezzük magunkat, a vércukorszint például hat a kedvünkre és az energiáinkra. Ha azonban az ember depressziót vagy szorongást él át, nehéz az egészségre figyelni, de az is lehet, hogy az ember ilyenkor káros megküzdési stratégiákhoz – alkoholhoz, drogokhoz – folyamodik. Ebben az esetben a gyógyulás más módjai, a terápia vagy a gyógyszerek lehetnek segítségére”

– mondta Stephen Buckley, a Mind nevű mentális egészséggel foglalkozó alapítvány szakértője.

A hagyományos mediterrán étrend kutatói kimutatták, hogy a diéta csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint kockázatát, melyek szív- és érrendszeri zavarokhoz vezethetnek. Azt is megállapították már, hogy akik komolyan betartják az étrendet, azok tovább élnek, és kisebb eséllyel alakul ki náluk túlsúly.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik