Tudomány

Barátságos óriásról készült videó

A kameruni Mefou Főemlősmenhelyen különösen nagy hangsúlyt fektetnek a nyugati síkvidéki gorillák védelmére. Az alfaj ugyanis még napjainkban is súlyosan veszélyeztetettnek számít az orvvadászat, az élőhelyek zsugorodása és a különböző betegségek miatt.

A Mefou Főemlősmenhelyen él Bobo, a nyugati síkvidéki gorilla -írja az IFLScience. A példány 1996-ban érkezett meg a menhelyre, miután szüleivel vadorzók végeztek.

Bobo a közelmúltban igencsak meglepte gondozóit, miután összetalálkozott egy fülesmakival. Az apró élőlény a menhelyen kívülről szökött be a gorilla kifutójába, ahol aztán felkeltette Bobo érdeklődését.

Mivel a 200 kilogrammos Bobo nagyjából ezerszer nehezebb parányi látogatójánál, a gondozók először azt hitték, hogy a majom egyszerűen agyon fogja nyomni a fülesmakit.

A gorilla azonban kifejezetten barátságos volt vendégével: nyugodtan szemlélte, ahogy a kis élőlény rámászik.

Mikor Bobo társai kíváncsian közelebb jöttek, a majom gondoskodott arról, hogy kellő távolságban tartsa újdonsült barátját a többi érdeklődőtől.

A jelenetről az Ape Action Africa, a Mefou Főemlősmenhely kezelője töltött fel egy videót Facebookra. A szakértők szerint az eset azt bizonyítja, hogy a gorillák valóban az őserdő szelíd óriásai.

Bobo végül megunta a fülesmaki jelenlétét, ezért óvatosan feltette egy biztonságos fára. A gondozók úgy vélik, elképzelhető, hogy a két állat később ismét összefut majd.

https://www.facebook.com/ApeActionAfrica/videos/276866962903974/

Az, hogy az emberszabásúak igencsak gondoskodóak, jól ismert tény. Koko, a júniusban elpusztult gorilla egyik legjobb barátja egy macska volt, a közelmúltban pedig bemutattunk egy videót, melyen egy csimpánz egy kölyökkel játszik kifejezetten kreatív módon.

Kiemelt fotó: Facebook/Ape Action Africa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik