Tudomány

Az űrből is látni a kaliforniai tűzvészeket

Az elmúlt időszakban Kalifornia több területén is jelentős erdőtüzek alakultak ki. A füstfelhők néhol olyan hatalmasak, hogy azokat még a NASA egyik műholdja is képes volt megörökíteni.

A kaliforniai tüzek több mint két hete tombolnak. A katasztrófában már legalább négy tűzoltó és négy civil vesztette életét, több embert pedig eltűntnek nyilvánítottak. A tűzvészek miatt eddig közel 40 000 embert kellett evakuálni.

Elképesztő képeken tombol az erdőtűz Kaliforniában
Apokaliptikus jeleneteket láthatnak a Kaliforniai tűzvész elleni védekezés közben.

Az erdőtüzek olyan jelentősek, hogy azokat a NASA egyik műholdja is meg tudta örökíteni – írja az űrhivatal oldala. A NASA által közzétett kép jobb oldalán az úgynevezett Ferguson-tűzvész látható, amely a Sierra Nemzeti Erdőt és a Yosemite Nemzeti Park nyugati részét érinti. A helyi tűzvész még július 13-án alakult ki.

A szakértők szerint az erdőtűz létrejöttének egyik oka az lehet, hogy a 2012 és 2017 közti periódus rendkívül száraz időszak volt a régió számára. A térségben ráadásul a szúbogarak is több fát elpusztítottak, így az erdők igen sérülékennyé váltak.

A tűz miatt a közeli településekről tömegesen kellett kitelepíteni a lakókat, a park jelentős részét pedig lezárták.

Július 23-án aztán újabb tűz kezdődött a nyugat-kaliforniai Whiskeytown Lake-nél. Ez az úgynevezett Carr-tűzvész, amely a kép bal oldalán tűnik fel. Bár utóbbi tűzeset eleinte nem tűnt jelentősnek, július 25-én hirtelen megindult a közeli Redding felé.

Kép: NASA/GSFC/LaRC/JPL-Caltech, MISR Team

A két erdőtüzet a Terra műhold örökítette meg a MISR (Multi-angle Imaging SpectroRadiometer) nevű műszere segítségével. A műhold július 27-én előbb a Carr-, majd két nappal később a Ferguson-tűzvészt is megfigyelte.

Kiemelt kép: Mark RALSTON / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik