Javában dúlt még az első világháború, amikor Oroszországban 1917 februárjában forradalom tört ki, ami rövid idő alatt elsöpörte az addigi rendszert, a Romanovok 300 éve tartó uralmát és polgárháborúba fordult. II. Miklós cár március 15-én lemondott, a hatalmat átadta a Lvov herceg, majd Alexander Kerenszkij vezette Ideiglenes Kormánynak.
A cári család helyzete ettől kezdve rendezetlen volt, sorsukról nem tudtak, nem mertek dönteni, a polgári rendszer is inkább őrizte, rejtegette a őket. Hónapokat töltöttek viszonylagos kényelemben Carszkoje Szelóban, a cárok nyári palotájában, majd a kormányzói rezidencián Tobolszkban. Az októberi forradalom és a bolsevik hatalomátvétel után 1918 márciusában katonai őrizet alá kerültek, Miklós cár, Alexandra cárné és öt gyermekük mellett már csak a család orvosa, szakácsa és egy-két szolgáló maradhatott.
Végleges megoldás bolsevik módra
Áprilisban Jekatyerinburgba vitték őket az úgynevezett Ipatyev házba, amely utolsó tulajdonosáról, Nyikoláj Ipatyev hadmérnökről kapta nevét. Semmit nem sejtettek, a beszámolók szerint napjaik a fogság ellenére is jó hangulatban, nyugodtan teltek.
Eközben a fehéreket támogató egyik intervenciós hadsereg, a Cseh-Szlovák légió váratlanul Jekatyerinburg irányába fordult. Fogalmuk sem volt, hogy ott őrzik a cári családot, de Leninék ezt nem tudták: attól tartottak, az uralkodó kiszabadítására jönnek, hogy Mikós személyét is felhasználva eredményesebb harcot vívjanak a bolsevikok ellen.
Lenin és Jakov Szverdlov, a Forradalmi Végrehajtó Bizottság elnöke elérkezettnek látta az időt a cári család sorsának végleges rendezésére, ezért az uralkodópár és gyermekeik likvidálására utasították a párt uráli szervezetét. Más nézetek szerint nem maga Lenin rendelte el a gyilkosságokat, de ez a végeredményt tekintve most nem lényeges.
Fotózáshoz állították be őket
1918. június 16-án vacsora közben megjelent Jakov Jurovszkij, az őrzésükkel megbízott osztag vezetője azzal a hírrel, hogy a 14 éves mosogatófiúnak, Leonyid Szednyevnek távoznia kell, sürgősen meg kell látogatnia egy családtagját. A család sajnálta a dolgot, mert nemcsak azért mert szükségük volt minden segítő kézre, hanem mert Leonyid a hasonló korú Alexej cárevics egyetlen játszópajtása volt. Tatjana hercegnő és Dr. Eugene Botkin családi orvos később fel is kereste Jurovszkijt, hogy minél hamarabb hozzák vissza a fiút, amire a parancsnok ígéretet is tett.
Szerencsétlen emberek még akkor sem fogtak gyanút, amikor nem sokkal éjfél után – július 17-én járunk – az őrök azzal ébresztettek mindenkit, hogy a front közeledése miatt hamarosan menniük kell. Addig is a pincébe terelték őket, ahol a várakozás alatt közös képet készítenek róluk. Jurovszkij egyébként képzett fotósként el is rendezte a csoportot, majd kiment.
II. Miklós cár, Alexandra cárné, a 23 éves Olga, a 21 éves Tatjana, a 19 éves Mária, a 17 éves Anasztázia, az alig 14 esztendős Alekszej cárevics, illetve Dr. Botkin, a szakács, a lakáj és a gyerekek nevelőnője várt.
Szuronnyal, puskatussal
Jurovszkij tíz fegyveres katonával tért vissza, kezében egy papírral, amiről felolvasta:
Tekintettel arra a tényre, hogy rokonai folytatják a támadást Szovjet-Oroszország ellen, az Uráli Végrehajtó Bizottság úgy döntött, hogy kivégzi önöket.
Mielőtt bárki bármit mondhatott, vagy akár a szavak értelmét felfogta volna, eldördült a sortűz. Miklóst maga Jurovszkij lőtte többször mellkason, Alexandrával, a cáreviccsel és talán két lánnyal is végeztek a golyók. A helyiséget sűrű lőporfüst terítette be, kinyitották az ajtót, ablakokat, majd a gyilkosok minden bizonnyal megborzongtak:
Lőni nem mertek, hiszen a nyitott ablakokon át bárki meghallotta volna, ahogy a sikoltozást is: puskatussal és szuronnyal estek a hercegnőknek. Még így sem ment könnyen, a rengeteg gyémánt és drágakő felfogta a bajonettet, állítólag kettejük erejéből még dulakodásra is telt – talán Mária és Anasztázia volt. Végül minden elcsendesedett.
Szentté avatták őket
A holttesteket ágyneműbe csavarva a közeli erdőbe vitték, ahol savval öntötték le, majd megpróbálták elégetni őket. Jeltelen nyughelyük évtizedekig rejtve maradt, a Romanovok feltételezett sírját 1991-ben tárták fel, DNS-vizsgálatokkal igazolták, hogy valóban a cár, a cárné, három lányuk és a személyzet legyilkolt tagjai nyugszanak ott.
Egy lány és a cárevics maradványai viszont hiányoztak. Őket, Máriát és Alexejt 1994-ben találták meg egy másik jeltelen sírban. A cári családot meggyilkolása 80. évfordulóján, 1998. július 18-án temették újjá a pétervári Szent Péter és Pál katedrálisban, a cárok hagyományos nyughelyén. Az ortodox egyház 2000-ben szentté avatta a Romanovokat, az orosz legfelsőbb bíróság pedig 2008-ban rehabilitálta II. Miklóst, feleségét és gyermekeit.
Illusztráció: a cár gyermekei 1910-ben/Wikipedia
