Tudomány

Az élet eredetéről árulkodnak a yellowstone-i mikroorganizmusok

Kutatók egy csoportja egy évtizeden át folytatott vizsgálatot a Yellowstone Nemzeti Park geotermikus formációinál. A szakértők a kutatás során az ősi mikroorganizmusok, az archeák egy új vonalát azonosították. A kutatók szerint a felfedezés segíthet megérteni a földi élet kezdeteit, illetve azt, hogy miként nézhetnek ki az idegen világok létformái.

Az új tanulmány szerzői úgy vélik, hogy az archeák családfájának elemzése kiemelten fontos az élet fejlődésének vizsgálatakor – írja az IFLScience.

Az új csoport, a vörös bolygóról elnevezett Marsarchaeota tagjai a Yellowstone Nemzeti Park vas-oxidban gazdag, savas és forró vizeiben fordulnak elő. A Marsarchaeota egyik alcsoportja 50, a másik pedig 60-80 Celsius-fokos környezetben érzi jól magát.

Az archeák feltételezhetően a legősibb létformák a Földön.

Az élőlények a baktériumok és az eukarióták mellett az élő szervezetek egyik nagy csoportját alkotják.

A kutatók úgy vélik, hogy a yellowstone-i vas-oxidos forró vizekhez hasonló élőhelyek fontos szerepet töltöttek be az archeák evolúciójában. Lehetséges, hogy ilyen környezetek idegen égitesteken is kialakultak.

Kép: Pixabay

A park területén található vízi mikroorganizmus-közösségek nagyjából úgy működnek, mint a hódgátak. A parányi élőlények által előállított vas-oxid elzárja az ereket, teraszokat alakítva ki. Ezeken aztán átfolyik a néhány milliméter mély víz, a teraszokban élő marsarchaeoták pedig felveszik az oxigént a folyadékból.

A többi vas-oxidot előállító mikroorganizmustól eltérően a marsarchaeoták a vasat egyszerűbb formára bonthatják. Mivel a vaskörforgás igen fontos lehetett a korai Földön, az efféle létformák nagyban hozzájárulhattak az élet fejlődéséhez.

Érdekes, hogy ezen organizmusok élőhelye a Mars felszínén fellelhető vasásványokhoz hasonló ásványokat tartalmaz

– nyilatkozta William Inskeep, a Montanai Állami Egyetem munkatársa és a csapat tagja.

A szakértő hozzátette, az új archeák felfedezése segíthet a magas hőmérsékletű ökoszisztémák alaposabb megértésében, ez pedig az ipar és molekuláris biológia számára is érdekes lehet.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik