Nemcsak a korábban vélt kettő, hanem több leprabaktérium-törzs is elterjedt volt a középkori Európában, tehát lehetséges, hogy itt alakult ki a lepra.
Erre az eredményre jutottak zürichi és német kutatók, akiknek sikerült az eddigi legrégebbi lepra-örökítőanyag rekonstruálása is.
A lepra Európában egészen a 16. századig széles körben elterjedt volt, és még ma is a világ sok országában előfordul: évente több mint 200 ezer ember betegedik meg újonnan. A betegség fő kórokozója a Mycobacterium leprae nevű baktérium.
A Zürichi Egyetem és a Tübingeni Egyetem, valamint az emberiség történetével foglalkozó Max Planck Intézet részvételével zajlott nemzetközi kutatás mintegy 90 olyan egyéntől vett mintát vizsgált, akik 400 és 1400 között éltek Európában és akiknél a leprára jellemző csonttorzulás mutatkozott. Ezen minták alapján tíz középkori genomot rekonstruáltak. Eredményeikről a PLOS Pathogens című szaklapban számoltak be a kutatók.
Összességében ezek a genomok lefedik a lepra kórokozóinak minden ismert törzsét, azokat is, amelyek ma Ázsiában, Afrikában vagy Észak- és Dél-Amerikában fordulnak elő.
Nagyon különböző lepratörzseket tudtunk izolálni ugyanabból a temetőből származó csontanyagokból. Ez különösen jól mutatja az akkoriban a kontinensen jelenlévő lepratörzsek sokszínűségét
– mondta Verena Schünemann, a tanulmány fő szerzője.
Valójában minden ismert lepratörzs már a középkori Európában is létezett, ami meglepte a kutatókat. Ez azt sugallja, hogy a leprának már az ókorban elterjedtnek kellett lennie Ázsiában és Európában, és a betegség Eurázsia nyugati részéről is elterjedhetett” – foglalta össze az eredményeket Johannes Krause, a Max Planck Intézet igazgatója.
Az egyik rekonstruált genom Angliából, a 415 és 545 közötti időszakból származik. A Mycobacterium leprae-nak ez a legrégebbi rekonstruált genomja ugyanaz a törzs, amelyet ma élő mókusokban is felfedeztek. Ez alátámasztja azt az elméletet, amely szerint a mókusok és a szőrméjükkel való kereskedelem szerepet játszottak a lepra elterjedésében a középkorban.
A lepra terjedésének dinamikája még nem teljesen tisztázott. Az sem világos, honnan ered eredetileg a lepra. Bár vannak leprás esetekre utaló írásos emlékek az időszámítás előtti időkből, hiányoznak azonban a minták ahhoz, hogy ezt molekuláris szinten is bizonyítsák.
Az aktuális eredmények alapján a leprabaktérium jóval régebb óta létezik, mint azt eddig vélték.