Tudomány

Hamarosan embereken is kipróbálják az ígéretes rákterápiát

Az immunrendszert erősítő terápiát eddig egereken próbálták ki, a kutatók pedig most azt tervezik, hogy már idén elkezdik embereken is tesztelni az ígéretes módszert.

A Stanford Egyetem kutatói kevesebb mint két hónappal ezelőtt mutatták be legújabb terápiájukat, melyet eddig csak egereken teszteltek.

A kezelés során a szakértők két immunrendszert stimuláló anyagot injekcióztak közvetlenül a daganatba. A beavatkozás hatására a T-limfociták „felélénkültek”, és felkutatták, majd megsemmisítették a rákot és az esetleges áttéteket. Mivel a kezelés immunreakciót vált ki, és a gyógyszer könnyedén beadható injekció segítségével, a szakértők „vakcinaként” hivatkoztak készítményükre – igaz, a kifejezés technikailag nem helyes.

Normál esetben a T-limfociták hatástalanok a rákos sejtekkel szemben, ugyanis azok vagy túlságosan hasonlítanak az egészséges sejtekre, vagy olyan vegyületeket bocsátanak ki, melyek ellehetetlenítik az azonosításukat.

Napjainkban már több rák elleni immunterápiát is ismernek, ezek azonban rendszerint csak bizonyos daganatok esetén alkalmazhatóak.

A Stanford Egyetem „vakcinája” azonban több ráktípussal szemben is hatékonynak bizonyult.

A készítmény a limfómákkal szemben volt a legeredményesebb – az efféle betegségek esetében 97 százalékos gyógyulást figyeltek meg a kutatók.

A szakértők a közelmúltban bejelentették, hogy terveik szerint már idén elkezdik embereken is kipróbálni forradalmi terápiájukat – írja az IFLScience. A kutatók olyan alanyokon fogják tesztelni a gyógyszert, akik B-sejtes non-Hodgkin-limfómában szenvednek.

Ronald Levy, az első tesztfázist vezető szakértő bízik benne, hogy 2018 végére két csoportban összesen 35 felnőttet kezelhetnek majd új módszerükkel. A teszt során az alanyok előbb kis dózisú sugárterápiát fognak kapni, amely elpusztítja a rákos sejtek egy részét, a többit pedig legyengíti. A „vakcinát” csak ezután adják majd be.

A kísérlet célja az, hogy felmérjék az optimális adag nagyságát, illetve az esetleges mellékhatásokat.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik