Tudomány

A rák ellen is védhet a Viagra

Egy új, egereken elvégzett kísérlet szerint a szildenafil kis adagban segíthet a vastag- és végbélrák megelőzésében. A vegyület a Viagra fő hatóanyaga.

Az eredmények alapján azon rágcsálók beleiben, melyeknek Viagrát adtak, 50 százalékkal kisebb valószínűséggel alakultak ki azok a daganatok, melyek utóbb rákká alakulhatnak – számol be a Live Science. A szakértők következő célja az, hogy felmérjék, hasonló hatással jár-e a gyógyszer az embereknél is.

Darren Browning, az Augusta Egyetem munkatársa és az új tanulmány társszerzője szerint az elkövetkező időszakban olyan betegeken tesztelik majd a Viagrát, akiknél nagyobb kockázattal fejlődhet ki kolorektális rák.

Az új kísérletben olyan egereket vizsgáltak, melyeknek egyik génje, az adenomatózus polyposis coli (APC) mutálódott. A mutáció az embereknél is előfordul, és fiatalkorban több ezer polip kialakulását eredményezi, melyek utóbb vastagbélrákot okozhatnak.

Kép: Thinkstock

A Viagrát alapvetően a magas vérnyomás és más szívbetegségek kezelésére fejlesztették ki, a tesztek során azonban felismerték, hogy a készítménynek egyéb mellékhatása is van: kezeli a merevedési zavart. A gyógyszerről utóbb bebizonyosodott, hogy a pulmonális artériás hipertónia (magas tüdővérnyomás) gyógyítására is alkalmas – akár már koraszülötteknél is.

Browning szerint kutatásukban olyan kis mennyiségű szildenafilt juttattak az állatok szervezetébe, amely adag nem járna az embereknél mellékhatással.

A szakértő hozzátette, egyelőre nem tudni, hogy az anyag miként járul hozzá a daganatok kialakulási esélyének csökkentéséhez. A jelek alapján a vegyület növeli a guanozin-monofoszfát szintjét, amely bizonyítottan hatással van a bélburokra. A guanozin-monofoszfát szintjének emelkedése pedig csökkentheti a túlzott sejtburjánzást a belekben.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik