Tudomány

Áttörés a leukémia gyógyításában

Egy magyar részvétellel folyó nemzetközi együttműködésnek sikerült áttörést elérni az egyik leggyakrabban előforduló felnőttkori leukémia, az úgynevezett akut mieloid leukémia terápiás lehetőségeinek kialakításában.

A vérképzőszervi daganatok kialakulásának vizsgálatában 2007-ben sikerült nagyon fontos eredményt elérni: egy fehérjének (kódnevén JAK2) egy bizonyos mutációját sikerült kimutatni a vérképzőszervi daganatok nagy részében. Ez azért fontos, mert még a betegség tényleges tünetei előtt, egy gyors vérvizsgálat alapján az esetek több mint 90 százalékában következtetni lehet arra, hogy rákos megbetegedésről van szó – áll a kutatást támogató Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal közleményében.

Ezzel a mutáns fehérjével foglalkozott Peter Sayeski amerikai kutató, amikor megkereste az MTA Természettudományi Kutatóközpont Dr. Keserű György Miklós vezette Gyógyszerkémiai Kutatócsoportját, hogy egy általuk kifejlesztett eljárással segítsenek hatékony gátlószert kifejleszteni. Ebben az eljárásban azt használják ki, hogy az egyes fehérjék felületén egyedi barázdák, bemélyedések találhatók, amely barázdákhoz kapcsolódni tudnak egyéb molekulák.

Mi olyan módszereket fejlesztettünk, amelyek segítik ezen bemélyedések megtalálását, illetve azt próbáljuk megmondani, hogy milyennek kell lennie az adott molekulának ahhoz, hogy egy ilyen bemélyedésbe jól, erősen illeszkedjen

– mondja Keserű György Miklós.

300 ezerből egy

A legfontosabb cél az volt, hogy sikerüljön egy olyan molekulát találni, amely megfelelően erősen kapcsolódik az adott fehérjéhez, lehetőség szerint úgy, hogy a többi (nem mutáns) fehérjéhez nem képes kapcsolódni, így azokat gátolni sem. Az amerikai adatbázisban lévő 300 ezer molekulát végigpróbálva találtak is 100 olyat, amelyik potenciálisan megfelelő lehetett, amelyből aztán végül 52 darabot sikerült kísérletileg is tesztelni. Ebből az 52-ből találtak végül egyet, amelyikről először sikerült kimutatni, hogy:

  • Hatékonyan gátolja a mutáns fehérje működését;
  • Az egészséges fehérje működését nem gátolja;
  • Leukémiás és más vérképzőszervi sejtvonalakból származó daganatoknál gátolja a sejtek osztódását és ezzel a betegségnek a kifejlődését;
  • A vegyület hatásos állatkísérletekben;
  • A vegyület hatásos emberi csontvelőmintákon is.

Mivel ez volt az első olyan molekula, amelyik csak az onkogén, azaz mutálódott fehérje működését gátolta, egy elképesztően hasznos kutatási eszköz lett

– mondja a szakember. Bár ebből a konkrét molekulából gyógyszer nem készülhetett, de nagyon fontos eszközt adott a tudósok kezébe a további kutatásokhoz.

A túlélési arány 26 százalék

2015-ben Richard Moriggl, az osztrák Ludwig Boltzmann Rákkutató Intézetből egy pályázat során Sayeski közvetítésével kapcsolatba Keserű György Miklós és Bajusz Dávid csapatával. Morigglék alapvetően egy másik, STAT5 nevű fehérjével foglalkoztak addig alaposabban, ám ez a két fehérje együttesen alkot egy úgynevezett jelátviteli utat: ennek a felső részét képezi JAK2, amellyel a magyar csapat foglalkozott, míg az alsó részt az osztrák csapat vizsgálta.

Észrevették, hogy JAK2 korábban felfedezett mutációja jelentősen növeli e fehérje aktivitását a STAT5 fehérjén, amely így egy meghatározó útja az akut mieloid leukémia kialakulásának is. Ez a fajta leukémia adja a felnőttkori leukémiák egyharmadát, és ez a legrosszabb prognózisú fajta, hiszen az ötéves túlélési arány mindössze 26 százalék.

2018 februárjában a Nature leukémiával foglalkozó szaklapjában megjelent tudományos publikációban az osztrák, magyar és kanadai kutatókból álló csapat egy új és hatékony STAT5 gátlószer fejlesztéséről számolnak be, amely sikeresen megakadályozta a sejtosztódást és a sejtnövekedést akut mieloid leukémia sejtvonalakon és az akut mieloid leukémia állatmodelljében is.

A most kifejlesztett gátlószer azért különösen jó, mert specifikus, azaz a többi – szervezetben fontos szerepet betöltő – STAT és egyéb fehérjéket nem bántja, kizárólag a tumorsejteket pusztítja.

Más területen is alkalmazhatják

A hatásosságot leukémiás betegekből származó emberi sejteken is sikerült igazolni, és ez nemcsak leukémiákban teremthet új terápiás lehetőséget, hanem a konzorcium reményei szerint mindazokban a daganatos megbetegedésekben hatékony lehet, amelyekben a STAT jelátvitel meghatározó szerephez jut.

A vegyület közeljövőben induló klinikai fejlesztése és az Ausztriában, Magyarországon és Kanadában tovább folytatódó kutatások várhatóan arra is választ adnak, mely egyéb daganatos betegségekben nyithat új terápiás távlatokat a mostani felfedezés.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: KATERYNA KON / SCIENCE PHOTO LIBRA / KKO / Science Photo Library)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik