Az kétségtelen, hogy az amerikai őslakos civilizációk vesztét az európaiak tömeges megjelenése okozta, miután 1492-ben Kolumbusz felfedezte az újvilágot. A fehérek technológiai fölényben voltak, ám a korszerű fegyvereiknél jóval veszélyesebbek voltak azok a betegségek, amiket magukkal hurcoltak.
A mai Mexikó, illetve Guatemala területén virágzó Azték civilizációt egy mindeddig rejtélyes betegség pusztította ki, történelmi időtávlatban egy szempillantás alatt. Az őslakosokat rögtön a spanyolok érkezése után megtizedelte egy himlőjárvány, a valódi pusztítás csak ez után kezdődött. A teljes lakosság 80 százaléka, mintegy 15 millió ember halt meg 1545 és 1550 között egy járványban, majd annak második kitörésekor, 1576 és 1578 között a maradék népesség fele is odaveszett.
Ez az öt évszázaddal ezelőtti, dél-amerikai járvány kegyetlenebb és pusztítóbb volt a XIV. századi, 25 millió ember halálát okozó, európai pestisnél. Mindeddig azonban senki sem tudta biztosan, hogy milyen betegség volt az. A korabeli leírások „cocoliztli” néven említik, ami azték nyelven dögvészt jelent.
„A városokban hatalmas árkokat ástak, a papok hajnaltól napnyugtáig semmi mást sem csináltak, csak hordták beléjük a holttesteket”
– írta le tapasztalatait Juan de Torquemada, ferences történész. A betegség magas lázzal, fejfájással, a szemek, esetenként a fül és az orr vérzésével járt, és három-négy nap alatt végzett egy emberrel. Már korabeli beszámolók is azt írják, a tünetek egyetlen addig ismert betegségre sem hasonlítanak.
A következő 500 évben rejtély övezte a betegséget. Hétfőn azonban egy kutatócsoport bejelentette, hogy a vizsgálataik alapján több mint valószínű, hogy egy ma is létező, viszonylag gyakori, de csak a legritkább esetekben halálos kór, a szalmonella áll a háttérben.
A járvány leleplezésének története 2004-re nyúlik vissza. Ekkor tártak fel egy 800 ember maradványait őrző tömegsírt a Teposcolula-Yucundaa ásatási területen. Mind a nagy járvány idején pusztultak el, a csontjaik, és különösen a fogaik értékes DNS-mintákat tartalmaztak. Miután ezeket kinyerték a maradványokból, sziszifuszi munka kezdődött.
„Olyan, mintha az embernek lenne egy apró darabokra tört tükre, aminek a darabjait össze kellene illesztenie, mint egy kirakóst”
– magyarázza a Kirsten Bos vezető kutató, a Max Planck Intézet munkatársa.
A tudósok mintákat merítettek egy baktériumok már azonosított DNS-szekvenciáit tartalmazó, hatalmas adatbázisból. Aztán összevetették az baktériumok DNS-ét, a fogakban talált mintákkal. Így jutottak el a szalmonelláig, ahhoz azonban, hogy a feltételezésüket igazolják, újra kellett építeniük az egykori járványt okozó baktérium teljes genomját. Ez azonban nem túl egyszerű feladat, mivel a DNS-molekulák lebomlanak idővel, így a tudósok sokszor, csak kisebb darabjaikat találják meg.
Annyi biztos, hogy az a szalmonellatörzs, ami az aztékok korának járványát okozta, nagyon hasonlít ahhoz, amelyik a mai ételmérgezéses esetekért felel. Az is igaz azonban egyetlen pici eltérés a DNS-ben, óriási különbséget jelenthet abban a tekintetben, hogy melyik baktériumtörzsről van szó.
Bos és munkatársainak munkája mindenesetre ajtót nyithat több, eddig ismeretlen hátterű tömeges elhalálozás titkának megismerésére. A most alkalmazott technológia hatásos lehet minden olyan esetben, amikor a hagyományos módszerek nem hoznak eredményt.
A jelenlegi munka sem ért még véget, hiszen elképzelhető, hogy mégis más kórokozó váltotta ki a járványt. Mindenesetre Bos szerint, a szalmonella nagyon erős aspiráns.
(via The Guardian, Newsweek)
