Tudomány

Hitler képe hamisítvány, de eladják a szuper Mercedest

November végén számoltunk be róla, hogy Hollandiában előkerült egy Bécs belvárosát ábrázoló akvarell, ami a későbbi náci diktátor aláírását viseli, az országban ez az egyetlen ilyen kép. Más szakértők korábban eredetiként ismerték el, most Bart Droog és Jaap van den Born, a Hitler-hamisítványok két szakértője úgy nyilatkozott:

nagyon valószínű, hogy egy hamis Hitlerről van szó.

Örök talány maradhat

Előző szakvélemények szerint a vízfestményt Hitler korai éveiben, 1908 és 1913 közti bécsi tartózkodása idején készíthette, ám a De Volkskrant című lapnak nyilatkozó két szakértő szerint azonban nem ismerhető fel rajta a náci diktátorra jellemző ecsetkezelés.

A kép valójában Reinhold Hanisch ismert Hitler-hamisító a műve lehet.

A tisztázatlan eredetű festményt a háborúkat, a holokausztot, a népirtásokat, ezen belül Hollandia náci megszállását kutató holland nemzeti intézet (NIOD) idén kapta egy névtelenséget kérő adományozótól. A nő azt mondta, hogy a festményt apjától örökölte, aki azt a bolhapiacon vásárolta 75 centért, és csak később vette észre, hogy szerepel rajta az A. Hitler szignó.

Frank van Vree közölte, hogy intézete folytatja a kép eredetével kapcsolatos kutatásokat, bár könnyen meglehet, hogy soha nem lesz cáfolhatatlan bizonyíték egyik feltevésre sem. A Hitler által festett képek többsége magángyűjteményekben található Ausztriában, Németországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban.

Szuper Mercedesben parádézott

Az az annak idején szuper Mercedesként emlegetett luxuslimuzin viszont eredeti, amelyet január 17-én bocsátanak árverésre az amerikai Arizona államban. Az 1939-es évjáratú Mercedes-Benz 770K Grosser fontos propagandaszimbólum volt a Harmadik Birodalomban. Hitler a nyitható tetejű autóban állva ünnepeltette magát az ujjongó tömeggel a parádék alkalmával, így például a Franciaország 1940-es kapitulációja alkalmából rendezett berlini ünnepségen vagy amikor Benito Mussolini olasz fasiszta diktátort fogadta.

A 160 kilométer per órás csúcssebességre képes, 7,7 literes limuzin a háború vége felé az előrenyomuló amerikai csapatok birtokába került Franciaország területén.

Mivel nem ismerték a múltját, az autót a katonai rendőrség járműparkjához csatolták. A háború után rövid ideig egy belga férfi birtokolta, majd egy amerikai veteránegyesülethez került; az Egyesült Államokban többször gazdát cserélt. A kocsi 2002-ben került vissza Európába, 2009-ben egy orosz milliárdosnak adták el. A januári árverést lebonyolító Worldwide Auctioneers nem fedte fel az eladó kilétét, de szakértők abból indulnak ki, hogy 2009 óta a jármű nem váltott tulajdonost.

Az aukciósház hangsúlyozza, hogy az árverés célja nem Hitler ünneplése, hanem “a 20. század egyik kiemelkedő járművének, a mérnöki és szakipari munka egy csúcsteljesítményének bemutatása”. a bevétel 10 százalékából a nácizmussal kapcsolatos felvilágosító munkát támogatják.

(Kiemelt kép: Ann Ronan Picture Library / Photo12)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik