Aki látott már kutyát és macskát inni, nyilván megállapította: a két állat ugyanazt a technikát alkalmazza, de míg a cirmos a tőle elvárt kecses bájjal, addig az eb ész nélkül pacsál és fröcsköl. Utóbbi két megállapítás valóban igaz, ám a háttérben a módszer finom különbségei állnak.
Lecsippenti a végét
Pontosabban: a macska azért tartja be a legszigorúbb illemtani követelményeket is, mert csak nyelvének külső felületével érinti a folyadék felszínét, míg a kutya teljes nyelvét belemeríti. Utóbbi esetben az a furcsa, hogy a szájába is jut valami.
A cica nyelvének felülete érdes, ami akkor is jól jön, ha a bundát kell ápolni, és akkor is, ha a csontokról kell letakarítani az utolsó húscafatokat. Amikor ez az érdes felület a folyadék felszínéhez ér, az állat gyorsan visszarántja a nyelvét, a felületi feszültség miatt ilyenkor a folyadékoszlop alakul ki: ennek tetejét csippenti le azzal, hogy összezárja a száját.
Nem megy mellé semmi, legtöbbször még az álla is tiszta marad. A finomhangolás ösztönösen tökéletes, a másodperc tört része elég lenne hozzá, hogy a folyadékoszlop visszaroskadjon a tálba. Gyorsnak is kell lennie: a házimacska átlagosan másodpercenként négyszer dugja ki a nyelvét ivás közben. Itt 2:25-től:
Behabzsolja
A kutya nyelve más, ha érdes lenne sok gazdi arcán nem maradna bőr, ezért ő jóval póriasabb módon ér célt. Kívülről úgy fest, mintha mohó lenne, de az igazság az, nem is érdekli, mennyi megy mellé.
Ő hátrafelé hajlítva a nyelve végét egy kanalat formáz belőle, de ezzel csak felkapja a víz egy részét. A másik részét a felületi feszültség miatt nyelve teljes felületével rántja ki a tálból. Magyarán ő is létrehoz egy vízoszlopot, amit utána igyekszik bekapni. Nem csak a végét csippenti le, neki az egész kellene, ezért megy a fele mellé:
Nem tehet róla, nekünk kell vigyázni: kutyát lehetőleg ne itassunk szőnyegen vagy papírok mellett…
(Kiemelt kép: Drew Angerer / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP)
