Az Amerikai Egyesült Államok mai napig történelme egyik legnagyobb vereségének dátumaként tartja számon december 7-ét.
1941-ben ezen a napon egy váratlan japán támadás gyakorlatilag megsemmisítette az ország Pearl Harbourban horgonyzó Csendes-óceáni Flottáját: 2500 ember meghalt, elsüllyedt négy csatahajó és több kisebb hadihajó, 188 repülőgép és rengeteg hadi eszköz.
Amerika másnap belépett a II. világháborúba, ezzel jelentősen megváltoztatta a történelmet.
Japánnak olaj kellett
Antal Gábor történész, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének oktatója segítségével bemutatjuk az események hátterét, és azt a hihetetlen „pechsorozatot”, ami miatt a támadás teljesen felkészületlenül, pizsamában vagy a templomban, vasárnapi mise közben érte a katonákat.
Érdemes ott kezdeni, hogy az első világégés során szövetséges Egyesült Államok és Japán 1918 után is nagyon jó viszonyban állt egymással, intenzív gazdasági kapcsolatokat ápolt. A szigetország geológiája folytán gyakorlatilag minden ásványkincsben szűkölködik, az akkoriban (is) egyik legfontosabb nyersanyag, a kőolaj tekintetében több mint 90 százalékos exportra szorult. Pláne, miután háborús lendülettel hódításokba kezdett.
A császárság távol-keleti terjeszkedése az 1930-as években komoly amerikai érdekeket sértett, de a cérna akkor szakadt el, amikor 1941 nyarán megszállta Francia Indokínát, a mai Vietnam, Laosz, Kambodzsajelentette régiót.
Roosevelt elnök gazdasági szankciókkal válaszolt, ami gyakorlatilag sakk-matt helyzetet teremtett a külföldi nyersanyagokra utalt Japán számára. Főleg hódításai közepén
– mondja a történész a 24.hu-nak.
Nem volt titok: Japán támadni fog
A leglogikusabb megoldás az volt, ha a szigetország elfoglalja Holland Kelet-Indiát, a mai Indonéziát gazdag olajmezőivel együtt, ám ez a lépés már egyértelműen katonai választ váltott volna ki az amerikaiakból. Így született meg Japán legfontosabb hadicélja: az amerikaiak csendes-óceáni flottájának kiiktatása.
Nyilvánvaló, hogy az USA vezetése is tökéletesen tisztában volt a helyzettel, számolt egy japán támadással, ám ezt a földrajzi közelség, a Holland Kelet-Indiával való „szomszédsága” okán a Fülöp-szigeteken fekvő bázisai ellen várta. Megfordítva a dolgot, az amerikaiak számítottak egy esetleges támadásra, de semmiképp nem Pearl Harbournál.
Ez a támaszpont a Hawaii-szigeteken fekszik az óceán kellős közepén, mondhatni a délkelet-ázsai japán céloktól ellenkező irányban. Ráadásul remek természetes védelemmel is el van látva, a kikötő sekély vize miatt az amerikai parancsnokok úgy gondolták, nem lehet eredményes torpedótámadást indítani ellenük
– fogalmaz Antal Gábor.
Tüzet és halált szórtak
Itt volt az a pont, ahol a japán hadvezetés tökéletesen felmérte az amerikai logikát, és egy lépéssel megelőzte. Jamamoto Iszoroku tengernagy, a Japán Egyesített Flotta főparancsnoka november 26-án indította útnak a hat repülőgép-hordozóból, két nehéz- és egy könnyűcirkálóból, tengeralattjárókból és tartályhajókból álló flottáját.
Jó nagy kerülővel, észak felől közelítettek Hawaii-hoz, hogy elkerüljék a forgalmas hajózási útvonalakat, hiszen sikerük záloga csakis a meglepetés lehetett. Még arra is volt gondjuk, hogy a támadást vasárnap reggelre időzítsék, amikor teljes a nyugalom, a bázis legénysége alszik, pihen, vagy istentiszteleten vesz részt. Leszámítva azt, hogy hadüzenet nélküli támadást bárminek lehet nevezni, csak lovagias tettnek nem, kiváló volt a szervezés és a kivitelezés is.
A harci repülők első hulláma, 183 gép reggel hat órakor emelkedett a levegőbe Pearl Harbortól 440 kilométernyire. Az amerikai bázison épp reggeli őrségváltás volt, amikor megjelentek az égen, és 7:55-től 8:30-ig támadták a kikötőben horgonyzó hajókat, a sziget reptereit. 202 repülőjükből összesen 14 tudott felszállni, hogy szembeszálljon a támadókkal, és a japánok a légvédelmet is kiiktatták. A második hullám 170 repülőből állt, 7:15-kor indult, feladata pedig a még épen maradt hajók elpusztítása és a szárazdokkok rombolása volt.
Nem volt teljes a japán siker, de a csata
Terveztek harmadik hullámot is, ennek célja az üzemanyagkészletek és a kiszolgáló létesítmények megsemmisítése lett volna, de a hordozókötelék parancsnoka, Csuicsi Nagumo tengernagy lefújta.
Az amerikai repülőgép-hordozók ugyanis nem voltak a kikötőben, a nyílt vízen gyakorlatoztak. Mivel a japánok nem tudták, pontosan hol vannak és mikor érnek vissza, inkább lefújták az akciót, a feladat oroszlánrészét úgy is elvégezték
– magyarázza a történész.
Bár a tengernagyot sok kritika érte ezért, valószínűleg helyesen cselekedett. Az amerikai hordozók első repülőköteléke már a második támadási hullám idején megérkezett, az más kérdés, hogy a kavalkádban saját légvédelmük szedte le őket az égről – a gépek fele tudott végül leszállni.
A japánok másik nagy hibájaként tartják számon, miszerint nem sikerült a repülőgép-hordozókat a kikötőben érniük, ám ez a kor technikai szintjén, két hétre előre tervezve alaptalan elvárás, itt bizony a szerencsén múlt minden.
Most már tudjuk, hogy ezzel lényegében el is dőlt a háború végkifejlete, ami felveti a kérdést: mire számított a császárság? Arra, hogy Amerikának körülbelül fél évébe kerül majd a flotta újjáépítése, ez idő alatt pedig ők megvalósítják céljaikat és kiépítik a megfelelő védelmet. Az első számítás tökéletesnek bizonyult, valóban kellett hat hónak a talpra álláshoz, mialatt a japánok valóban óriási területeket foglaltak el, de a terv második részét nem sikerült kivitelezni.
A kódot még időben megfejtették
Fontos kérdés az is, miként futhatott bele az USA egy ilyen történelmi pofonba? Elaludt a hírszerzés? Nem. Az utolsó pillanatban felébredtek, és ugye egy riadó az események előtt akár percekkel is már felkészülten érte volna a bázist. Egyenként aprónak számító hibák, bakik sora vezetett a tragédiához.
December 6-án elfogták a japán külügyminisztérium a washingtoni japán nagykövetnek küldött 14 részes, kódolt rádióüzenetét. Még aznap este megfejtettek 13 részt, ezek jórészt a japán sérelmeket taglalták. Roosevelt asztalára tették, aki kijelentette, ez háborút jelent! De hogy hol és mikor, arra nem tudták a választ. A megoldást a másnap hajnalra kikódolt 14. rész rejtette, de ez is csak annyit tartalmazott, hogy a korábbiakat a nagykövet december 7-én, délután egy órakor jegyzékben adja át az amerikai kormánynak.
Nyilvánvalóan háború, de miért épp washingtoni idő szerint vasárnap 13:00-kor kell érkeznie a hadüzenetnek? Aztán rájöttek: Hawaii térségében ilyenkor kel a Nap, tökéletes időpont a támadásra. Nem kérdés: ott jönnek a japánok ma hajnalban
– bontja ki Antal Gábor.
Pechszéria
És itt ekkor kezdődtek a bajok. A haditengerészeti hírszerzés fejtette meg a japán rádióüzenetet, de mivel Pearl Harbour védelme a szárazföldi haderő kezében volt, továbbították a hadsereg vezérkari főnökének, George C. Marshall tábornoknak. Ő ekkor épp nem tartózkodott a hivatalában, és mikor visszatért, közölték vele, hogy a hadsereg kommunikációs vonalai épp nem működnek.
Marshall – a haderőnemek közötti rivalizálás miatt – nem akarta a flotta vonalait használni, így az üzenetet civil csatornákon küldték. Helyi idő szerint pár perccel fél nyolc után érkezett meg Hawaiira, ahol egy – szintén civil – motoros futár indult meg vele a dombtetőn álló főhadiszállásra. Eközben azonban megindult a japán támadás, amely elől a futár az útszéli árokba rejtőzött, majd később egy útlezáráskor le is tartóztatták. Hogy miért?
Az üzenetet végül csak órákkal a támadás után sikerült kézbesítenie.
A második hiba volt, hogy egy romboló a kikötő bejáratánál elsüllyesztett egy japán törpe tengeralattjárót, az élet mégis ment tovább a szokásos békés, vasárnap reggeli kerékvágásban. A harmadik pedig, és ez már igazán nehezen védhető: reggel hét órakor a radarok észak felől közeledő repülőgépeket jeleztek, de senki nem törődött velük. Azt hitték, a Kaliforniából várt B-17-esek érkeznek a bázisra…
Hősök lila pizsamában
A tények viszont makacs dolgok, ez a tényleg aljas módon bevitt ütés valóban fél évre megbénította az amerikai haditengerészetet. A XX. század kiölte a lovagiasságot a háborúból, de ott és akkor viszont a katonák tényleg tudtak szépíteni:
Pearl Harborból összesen 14 pilóta tudott felszállni vadászgépével, ketten közülük öt-öt légi győzelmet arattak
– emeli ki Antal Gábor.
A Spektrum filmje most őket is bemutatja. Azokat, akik parancs nélkül is tudták, mi a kötelességük, mint a bostoni vadászpilóta, Phil Rasmussen. Azon a vasárnapon épp előző görbe estéjét pihente ki, amikor a becsapódó bombák zajára riadt. A szemtanúk szerint lila pizsamában volt, felkapta a bakancsát és a pisztolyát, rohant a kifutópályához. Bátorságáért Ezüst csillagot kapott, 1965-ös nyugdíjazásáig szolgálatban maradt.
Az évfordulón (12.07. 22:00) a Spektrum TV Pearl Harbour hősei címen vetíti le új, mozgalmas filmjét a csatáról, ami száraz történelmi tények helyett az egyéni hőstettekre koncentrál.
