Tudomány

Bemutatkozott Kisláb, 3,7 millió éves ősünk

A tűpontos kormeghatározás lehetetlen, de Kisláb jó félmillió évvel idősebb, mint Lucy, az eddig legidősebbnek ismert emberszerű lény. Csontváza is épebb, a két faj pedig párhuzamosan élt bolygónkon.

A mintegy 3,67 millió évvel ezelőtt élt Kisláb, az apró, szőrös „majomember” csontváza mostantól tekinthető meg Johannesburgban. A szinte teljes csontváz darabjait több expedíció gyűjtötte össze a dél-afrikai nagyvárostól 40 kilométernyire fekvő Sterkfontein barlangrendszerben több mint tíz méternyi üledék és kőzet alól.

Emberszerű majom

A tudósoknak 20 év kellett hozzá, hogy a maradványokat feltárják, megtisztítsák és elemezzék. Arra jutottak, hogy az Australopithecus prometheus fajba tartozó nőstény volt. Szőrös volt, magassága egy méter lehetett, emberi és majomszerű jellegzetességek keveredtek benne: gorillaszerű arccal, mászáshoz használható nagyon erős, az emberéhez hasonló arányú kezekkel bírtak.

Pontos korát viták övezik, dél-afrikai szakértők szerint azonban 3,67 millió éves. Ez alapján Kisláb az Australopithecus nem valaha felfedezett egyik legrégebbi tagja, mivel 500 ezer évvel korábban élhetett, mint az Australopithecus nem másik fajába, az Australopithecus afarensisbe tartozó Lucy. Ő is nőstény volt, maradványait 1974-ben találták meg az etiópiai Nagy-hasadékvölgyben, korát nagyjából hárommillió évesre becsülik, de ebben az esetben is nagy a bizonytalanság.

Mi durván 200 ezer évesek vagyunk

Lucy fajtársai méretre kisebbek voltak Kisláb rokonainál, de külsejük éppúgy emberi és majomszerű vonásokat mutatott. Bár a két egyedet félmillió év választja el egymástól, a két faj párhuzamosan élt a Földön.

Az a tény, hogy legalább két Australopithecus faj élt egy időben Afrika két különböző részén 3,67 millió évvel ezelőtt, felveti a kérdést, hogy vajon hány más faj lehetett még, amelyeket eddig nem fedeztünk fe

– emeli ki Ron Clark és Kathy Kuman, a Witwatersrand Egyetem két paleoantropológusa.

A most élő emberi faj, a Homo sapiens durván 200 ezer éve jelent meg, az emberi nem (Homo) korai tagjainak megjelenése több mint kétmillió évvel ezelőttre tehető. (MTI)

(Kiemelt kép: MUJAHID SAFODIEN / AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik