Tudomány

Egy orosz űrhajós szerint életet találtak az űrben

Egy orosz űrhajós szerint élő baktériumokat találtak a Nemzetközi Űrállomás külső borításán. Mivel a mikroorganizmusok az első modul 1998-as indításakor még nem volt jelen, a felfedezés mindenképp különös.

A kozmonauták egy űrséta során vattapálcák segítségével gyűjtöttek be mintákat a Nemzetközi Űrállomásról. A szakértők többek között a hajtóművek környékét is vizsgálták, ahol gyakran csapódik le az elhasznált üzemanyag. A mintákat később földi laboratóriumokban elemezték, ekkor derült ki, hogy valami különös található a pálcákon.

Anton Skaplerov kozmonauta egy orosz hírügynökségnek, a TASS-nak azt mondta, a mintákban olyan baktériumokat azonosítottak, melyek nem voltak jelen az űrállomás moduljának indításakor. Az űrhajós szerint ez azt jelenti, hogy a mikroorganizmusok a világűrből érkeztek.

Már tanulmányozzák őket egy ideje, és úgy tűnik, hogy nem jelentenek veszélyt

– tette hozzá Skaplerov.

A baktériumok pontos eredete egyelőre nem ismert, de nem tűnik valószínűnek, hogy az élőlények földön kívüli létformák.

A Nemzetközi Űrállomás belsejében korábban többször is azonosítottak már mikroorganizmusokat, melyek feltehetőleg embereken és berendezéseken utaztak az űrbe. Nem lehetetlen, hogy a közelmúltban kimutatott baktériumok is egy későbbi rakománnyal jutottak a külső borításra.

Ha a mikrobák nem is földön kívüli eredetűek, a felfedezés így is érdekes lehet. A baktériumok ugyanis éveken át életben maradtak a szélsőséges körülmények között. A Nemzetközi Űrállomás 435 kilométer magasan kering, szinte teljes vákuumban, felületén pedig 121 és -157 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet.

Érdemes fenntartásokkal kezelni

2014-ben, amikor az orosz űrhajósok állítólag planktonokra bukkantak az űrállomás külső felületén, a NASA szakértői arra jutottak, hogy amennyiben az élőlények valóban jelen vannak, úgy az indítás során kerülhettek az űrállomásra.

Érdekes, hogy az orosz eredményekről azóta nem hallani sokat, és a NASA sem igazolta a planktonok felfedezését.

Nagyjából egy hónappal a 2014-es bejelentés után a Német Légügyi és Űrkutatási Központ (DLR) részben cáfolta az orosz eredményeket. A DLR szóvivője akkor azt mondta, az űrállomásról begyűjtött mintákban nem planktonokat, hanem baktériumoktól származó DNS-t találtak. Könnyen elképzelhető, hogy az érintett mikroba még csak nem is élt az elemzés elvégzésekor.

Mivel a TASS cikkéből nem derül ki, hogy a kozmonauták pontosan mikor gyűjtötték a mintákat, nem lehetetlen, hogy Skaplerov valójában a 2014-es vizsgálatra utalt.

(Via: IFLScience, kiemelt kép: NASA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik