Tudomány

Hozzánk hasonlóan fejlődhettek az idegenek

A legtöbb sci-fiben a földönkívüliek szörnyszerű teremtmények, akik a legkevésbé sem hasonlítanak fajunkra. Az Oxfordi Egyetem új kutatása azonban azt mutatja, hogy meglepően sok közös lehet bennünk és az idegenekben.

Az Oxfordi Egyetem munkatársai először használták az evolúció elméletét arra, hogy előrejelzést adjanak a földönkívüliek külsejére és viselkedésére. A szakértők úgy vélik, hogy az idegenek fejlődésére olyan tényezők hatottak, mint amilyenek minket is befolyásoltak.

A kutatók arra jutottak, hogy a földön kívüli élet a földi létformákhoz hasonlóan természetes kiválasztódáson esett át.

Sam Levin, a csapat tagja szerint az asztrobiológia egyik legfontosabb feladata, hogy előrejelzéseket adjon az idegenek megjelenésére. Ez azonban nehéz, ugyanis csupán a bolygónkon található életet ismerjük. A korábbi vizsgálatok során a szakértők a kémiából, a geológiából, a fizikából és a földi tapasztalatokból kiindulva próbálták leírni a földönkívülieket.

Levin szerint tanulmányuk új alternatívát kínál: az evolúciós elmélet használatát.

Ez egy hasznos megközelítés, ugyanis az elméleti előrejelzéseket olyan idegeneken is lehet alkalmazni, melyek például szilikon alapúak, nincs DNS-ük, és nitrogént lélegeznek

– mondta a kutató.

A szakértők a természetes kiválasztódást alapul véve vázolták a földön kívüli evolúciót.

A Földön az élet összetettségét a nagy evolúciós átmenetek alakították. Ezek az átmenetek akkor fordulnak elő, amikor organizmusok egy csoportja magasabb szintű létformává válik – erre példa a sejtek többsejtű létformákká történő összeállása. Mind az elméleti, mind a tapasztalati adatok azt mutatják, hogy extrém körülményekre van szükség a nagy átmenetek megjelenéséhez.

Az új tanulmány specifikus előrejelzéseket ad a bonyolult idegen organizmusok biológiájára.

A: egy egyszerű, ismétlődő molekula, melyet nem feltétlenül befolyásol a természetes kiválasztódás. B: egy egyszerű, sejtszerű létforma, melyre hat a természetes kiválasztódás. C: bonyolult szervezet, mely valószínűleg nagy átmeneteken esett át. Kép: Helen. S. Cooper

Levin hozzátette, bár továbbra sem tudják, hogy pontosan miként néznek ki a földönkívüliek, az evolúció azonban jó eszköz a kép árnyalásához. A kutató szerint a nagy átmenetek miatt bizonyos szinten előrejelezhető a létformák fejlődése, ez alapján pedig az idegenek ránk hasonlítanak.

A szakértők úgy vélik, hogy a földönkívüliek különböző elemekből épülnek fel, az összetevők pedig együttműködnek a szervezet fenntartása érdekében.

Az új tanulmánynak köszönhetően egy lépéssel közelebb kerültünk annak megértéséhez, hogy milyenek is lehetnek az idegenek.

(Kiemelt kép: cosmin4000/Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik