Tudomány

Holland kutatók megállapították, mennyi a maximális emberi élettartam

Holland statisztikusok megállapították, hogy mennyi lehet a maximális emberi élettartam. A vizsgálat feltehetőleg nagy vitát vált majd ki a tudományos világban.

John Einmahl, a Tilburg Egyetem munkatársa kollégáival 75 000 személy adatait gyűjtötte össze – az alanyok mind az elmúlt 30 év során haltak meg. A kutatók úgy vélik, hogy az információk elemzésével meg tudták állapítani az emberi élethossz felső határát.

A vizsgálat alapján a nőknél ez a szám 115,7 év, míg a férfiaknál 114,1 év.

Einmahl szerint az emberek nagy átlagban tovább is élhetnek, de az elmúlt 30 év során a legöregebb vizsgált személy nem élt ennél többet.

Azonban maga a felső határ nem változott

– tette hozzá a szakértő.

Amerikai kutatók a közelmúltban hasonló eredményekre jutottak. A Xiao Dong, az Albert Einstein Orvostudományi Kar munkatársa által vezetett csapat tavalyi tanulmányában azt írta, néhány kivételt leszámítva a maximum élettartam az 1990-es években csúcsosodik ki, az élethossz pedig sosem ment 115 év fölé.

Jan Vijg, a tavalyi tanulmány társszerzője korábban azt mondta, a demográfusok és biológusok úgy gondolják, hogy a maximum élettartam folyamatos emelkedése nem ér véget a közeljövőben. Az adatok azonban azt bizonyítják, hogy az emberi élethossz már az 1990-es években elérte a maximumot. Arra, hogy valaki 115 évnél tovább éljen, igen kicsi az esély.

A 2016-os kutatás meglepően nagy vitát kavart, a Nature folyóiratban például öt tanulmány is megjelent már, melyek igyekeztek megcáfolni az eredményeket. Jim Vaupel, a Max Planck Demográfiai Kutatási Intézet szakértője például azt mondta, a jelenlegi bizonyítékok alapján a felső határ inkább 120 év felett van.

Igen valószínű, hogy a holland kutatók új elemzését a tavalyi vizsgálathoz hasonlóan sokan kritikusan fogadják majd.

(IFLScience)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik