Tudomány

A tudomány szerint igaz az állítás: aki egyszer megcsalt, megcsal újra

megcsalás (megcsalás, )
megcsalás (megcsalás, )
Egy májusban megjelent tanulmány óta egyre több kutatás igyekszik alátámasztani, hogy aki egyszer csalt, az nagy valószínűséggel ismét csalni fog.

Az emberek többsége élete során így vagy úgy, de csal. Van, aki a dolgozatírás közben puskázik, akad, aki félrelép a kapcsolatában.

A szakértők szerint az ember bárhová is sorolja tettét a “csalásskálán”, a lényeg az, hogy hogyan érzi magát cselekedete után.

Néhányan szinte azonnal elfeledkeznek a történtekről, és képesek ismét csalni. A tudománynak van magyarázata erre a jelenségre: a szakértők úgy vélik, hogy a szelektív memória egyik típusánál kell keresni az okokat.

Maryam Kouchak és Francesca Gino, egy májusban ismertetett vizsgálat vezetői szerint a háttérben az etikátlan amnézia áll – a jelenségnek köszönhetően vagyunk képesek idővel túltenni magunkat a rossz viselkedésünkön. Az elemzés azt is felfedte, hogy miként tudjuk más hibáit élénken feleleveníteni, míg a sajátjainkról megfeledkezünk. Bár az eredeti tanulmány hónapokkal ezelőtt jelent meg, az utóbbi időben több új kutatás is alátámasztotta az eredményeket.

Az Archives of Sexual Behaviour folyóiratban bemutatott új vizsgálatban például a szakértők 484 alany romantikus kapcsolatait elemezték. A kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy számoljanak be minden szexuális kapcsolatról, melyet nem aktuális párjukkal tartottak fenn, illetve, hogy írják le, gyanúsítják-e jelenlegi partnerüket félrelépéssel.

A vizsgálat egyértelműen felfedte, hogy aki a múltban megcsalta párját, az háromszor nagyobb valószínűséggel teszi meg újra, mint azok, akik a kérdőív kitöltéséig hűségesek voltak.

Az eredeti kísérletben a kutatók a 343 önkéntest arra kérték, hogy soroljanak fel olyan etikus és etikátlan tetteket, melyekért felelősnek érzik magukat.

Egy másik vizsgálatban az alanyok egy olyan fej vagy írás játékkal nyerhettek pénzt, melyben viszonylag könnyű volt csalni. Két héttel a kísérlet után a résztvevőket arra kérték, hogy írják le, mit ettek a teszt napjának estéjén, illetve, hogy csaltak-e a kutatás alatt. A válaszadók 43 százaléka számolt be csalásról, a vacsorára azonban jóval többen emlékeztek.

(Mirror)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik