Élet-Stílus

Megcsalás az is, ha kitörlöd a másoktól kapott üzeneteket

Öt olyan élethelyzetet mutatunk, amit sokan nem gondolnak hűtlenségnek, de mégis az vagy afelé tendál.

A megcsalásról nagy valószínűséggel szinte minden embernek más és más a véleménye, legalábbis abból a szemszögből nézve, kinek mi fér bele a kapcsolatba. Ha leszólítanánk egy embert az utcán, és megkérdeznénk tőle, neki mi a megcsalás, azt válaszolná, hogy az, ha a partner vagy házastárs félrelép, és lefekszik valaki mással is. A bölcsebb emberek azonban feltették már maguknak a kérdést legalább egyszer az életükben: vajon jobban fájna a tudat, hogy egyéjszakázott valakivel a céges bulin, mint az, ha megtudnám, hogy valakivel hónapok óta együtt főznek, együtt néznek filmeket a kanapén egymás mellett ülve, és az a valaki majdhogynem az első, akit felhív a partner, ha szüksége van segítségre egy döntésben? Ha egyáltalán nem volt szex és testiség köztük, de még egy csók sem?

Az alábbiakra jó figyelni, ha meg akarjuk tartani a jelenlegi párkapcsolatunkat. Ellenkező esetben még mindig ott a lehetőség, hogy másvalakivel folytassuk, vagy akár egyedülállóként éljünk az egyéjszakázás adta lehetőségekkel.

1. Kitörölni más férfiak vagy nők üzeneteit

Bármiről legyen szó, ártatlan beszélgetésről egy kollégával vagy plátói szerelemről, mély barátságról, ha már valaki eljut oda, hogy kitörli a kapott üzeneteket, amik talán teljesen ártatlan tartalmúak, tegye fel magának a kérdést: miért is törli ki, ha nincs benne tulajdonképpen semmi? Ha valaki a szélsőségesen féltékeny partnere miatt törölgeti az üzeneteket, akkor bizalmatlanság áll fenn, de ez már jóval komplikáltabb eset, és egy másik cikk témája.

2. Kétértelmű üzenetek küldése

Legyen szó emailekről vagy Facebook-üzenetekről, a kétértelmű mondatok írogatása egyértelmű szándékra utal. Elképzelhető, hogy a küldő fél csak így akarja a saját önbizalmát növelni vagy éppen unatkozik, esetleg libidóhiánya miatt szeretné megélni a fantáziáját, de kizárólag üzenetek formájában.

3. Érzelmileg közelebb kerülni valaki máshoz, mint a partnerünk

A megcsalás nemcsak fizikai lehet. Az érzelmi kötelékre valaki mással jellemzően a nők akadnak ki, teljes joggal: sok olyan naiv férfi van a világon, akiket a nők barátsággal igyekeznek elcsábítani és maguk mellé állítani. Az érzelmi megcsalás valójában rosszabb is lehet a fizikainál: egy röpke félóra egy prostival hogyan kerülhetne mérlegre olyasvalakivel, akivel a partnerünket behelyettesítjük a szívünkben?

Teljesen normális, hogy mindkét nemből legyenek barátok a párok körül, de arra ügyelni kell, hogy ne vegye át egyikük sem az első számú helyet, amit a partnerünk jelent.

Intő jel, ha valami nagyon jó vagy nagyon rossz történik, azt nem a partnerrel, hanem a harmadikkal beszéljük meg először, ő az első, aki eszünkbe jut, hogy felhívjuk. Ez azt jelenti, hogy a harmadik felet közelebb érezzük magunkhoz, mint azt, aki mellé lefekszünk aludni esténként.

4. Fotókat küldeni magunkról valakinek

Természetesen nem a nagyszülőknek küldött szelfikről van szó, hanem olyan fotókról, amiket Facebookon, cseten küld el bárki is magáról, ahogyan dörzsölgeti magát lehúzott sliccel, ahogyan összeszorított mellekkel puszit küld, ahogy full sminkben teljesen meztelenül pucsít a kanapén. Attól még, hogy konkrét fizikai kontaktus nincs, ez megcsalásnak számít.

5. Elfelejtjük megemlíteni, hogy párkapcsolatban élünk

Amikor a barátokkal elmegyünk szórakozni, és ismeretlenek keverednek a társaságba, akik közt akad szimpatikus, jó fej, vonzó ember, érthető, hogy beszélgetni kezdünk vele. Az már kevésbé érthető, ha elfelejtjük megemlíteni, hogy valaki vár ránk otthon – természetesen nem azzal kell kezdeni, hogy

Szia, xy vagyok, és van pasim/csajom,

hanem a beszélgetésbe néha becsempészni a többes szám egyes személyű ragot. MI ezt és ezt csináltuk, itt voltunk, ide megyünk, satöbbi. Ellenkező esetben könnyen az lehet a vége, hogy azt se realizáljuk, hogy a jófej idegennel már számot cseréltünk, és elmentettük a telefonba.

Egy párkapcsolat messze túlmutat a testiségen. A szex mellett az érzelmi elköteleződés, a legjobb barátság és bajtársiasság az, amit megosztunk egymással egy életen át. Ez a mély kötődés jelen van akkor is, ha nem vagyunk egy kocsmában, és akkor is, ha ezer kilométer választ el minket egymástól. Az elköteleződésre utaló tetteknek nemcsak akkor kell ott lenniük, ha egy szobában vagyunk, hanem akkor is, ha nem vagyunk egymás mellett. A távolságnál is tükrözniük kell a tetteinknek az érzelmi elköteleződést. Ez pedig nem más, mint annyi, hogy azt tegyük a másik háta mögött, amit akkor is tennénk, ha ott lenne mellettünk.

Ha pedig nem megy, bármilyen oknál fogva, akkor legyen annyi tartásunk, hogy eldöntjük, tényleg úgy akarjuk-e élni az életünket, hogy összetörjük sok-sok ember szívét.

Szerzőnk korábbi cikkei ide kattintva találhatóak.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik