Tudomány

Elindultak a napelemes vonatok Indiában

India ismét bebizonyította, hogy komolyan gondolja a környezetvédelmet. A közelmúltban napelemekkel ellátott vonatokat állítottak forgalomba az ázsiai országban.

Az új Diesel Electric Multiple Units (DEMU) vonatokon 16 napelem található, melyek a járművek áramszükségleteit látják el. Az igazán napos időben termelt többletenergiát az akkumulátorrendszer képes eltárolni, így a vonatok tartósan borús idő alatt sem maradnak áram nélkül. Bár a járműveket továbbra is dízel hajtja, a napenergia használatával évente így is 21 000 liter üzemanyagot lehet megspórolni.

A tetőre telepített napelemek évente 7 200 kilowatt energiát állítanak elő, ennyi energiát évi 9 tonna szén-dioxid-kibocsátással lehet létrehozni.

A rendszerhez használt napelemeket a lehető leglaposabbra tervezték, ezzel csökkentve a légellenállást, és így közvetett módon a dízelhasználatot is.

Szundíp Gupta, a Jakson Engineers alelnöke és ügyvezető igazgatója szerint egyáltalán nem könnyű feladat napelemeket illeszteni 80 kilométer per órás sebességgel száguldó kocsik tetejére. Gupta szerint a mérnököket igazi kihívás elé állította a projekt kivitelezése.

A program egyelőre a kísérleti fázisban tart, csupán 6 vonatra szerelték fel eddig a rendszert. Amennyiben a tesztek jól alakulnak, az Indian Railways a jövőben 250, Kalkutta környékén közlekedő járműre szeretné feltetetni a napelemeket.

Indiában naponta 23 millióan utaznak vonattal. 66 687 kilométer hosszú sínrendszerével az indiai vasúthálózat Ázsiában az első, a világon pedig a negyedik leghosszabb vasútrendszer, éppen ezért környezetbaráttá alakítása igen pozitív eredmény lenne.

India azonban nem csak a vasút fejlesztésével harcol a környezetszennyezés ellen. Az ázsiai ország felismerte a megújuló energiaforrások adta környezeti és gazdasági előnyöket, Narendra Modi miniszterelnök maga is az éghajlatváltozás elleni küzdelem elkötelezett híve. Mi sem bizonyítja jobban India elhivatottságát, mint az, hogy a közelmúltban 12 óra leforgása alatt 66 millió fát ültettek el az egyik államban, Madhja Pradesben.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik