Nincs ember, akinek legalább egyszer ne jutott volna eszébe, hivatalosan miért egy nagy H betű díszeleg a magyar autók rendszámán – régebben ugye a kocsira kellett ragasztani, sokan ma is megteszik. Logikus: hazánk angolul Hungary, ennek rövidítése a H, mivel nemzetközi jelölésről van szó.
Aztán feltűnik például egy német, majd egy spanyol autó, angolul Germany és Spain, ám a G és S helyett D és E betűket látunk rajtuk: németül Deutschland, spanyolul España.
Hídvégi János muzeológust, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum munkatársát kérdeztük.
Párizsban döntöttek
Már a XIX. század utolsó éveiben megfigyelhető az üdülés, kirándulás, az utazás “divatja”, ami a XX. század elejére általánossá vált: aki tehette, utazott. A vasútnak köszönhetően Európa összeszűkült, a korábban több napos, hetes távolságok órákra, napokra zsugorodtak.
A egyre fejlettebb útrendszer és töltőállomások hálózata szőtte be a kontinenst, a ’20-as évekre pedig már az autók is elérték azt a műszaki szintet, amikor hosszabb, külföldi kiruccanásokra is lehetett velük vállalkozni.
Párizsban 1928-ban hívtak össze egy útügyi konferenciát, ahol többek között arról is döntöttek, mely nemzet mely jelölést kapja.
A magyarok a H-t választották
Demokratikus folyamat volt, az országok maguk választhattak, egyezés esetén mindkét félnek elfogadható megoldásra törekedtek. Azt viszont nem tudjuk, a magyarok miért a H, és miért nem az M betűt választották. Utóbbit ma Málta viseli, a két világháború között nyilvánvalóan hazánknál sokkal szerényebb autóparkkal rendelkezett, nem gondolhatjuk, hogy “lecsapták a kezünkről” az M betűt.
Hídvégi János úgy véli, tényleg saját választás volt, aminek okát ma már csak találgathatjuk.
Ha tehát a magyarok azt akarták, hogy külföldön tartózkodva mindenki a lehető legnagyobb biztonsággal ismerje fel gépkocsijuk “felségjelzését”, akkor csakis a H-t választhatták. Lehetett volna HUN is, ha tülekedés lett volna, de az egyszerű H betű bizonyítja, mi voltunk az elsők. Egyébként sem túl szoros a mezőny, ma is mindössze öt ország tartozik ide:
- H – Magyarország
- HK – Hongkong
- HKJ – Jordánia
- HN – Honduras
- HR – Horvátország
(Kiemelt kép: Székelyi Péter/Fortepan)