Tudomány

Párt kapott a szegedi párduc

Új párt kapott az észak-kínai párduc (Panthera pardus japonensis) a Szegedi Vadasparkban – közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel. A Távol-Keleten élő macskaféléből csupán 58 példányt nevelnek a világ állatkertjeiben. Az egyik legritkább és legveszélyeztetettebb párducalfaj egyedei 2009 óta láthatók a Szegedi Vadasparkban.

Eddig nem volt sikeres a fajmegmentési program keretében tartott leopárdok szaporítása, ezért egy új párt állítottak össze. A Szegeden gondozott, kitűnő vérvonalat képviselő hím mellé Németországból egy fiatal nőstény érkezett. Az állatkert szakemberei bíznak benne, hogy amint összeszoknak, rövidesen megszületnek majd az első leopárdkölykök.

Fotó: Szegedi Vadaspark

Az állatok egymáshoz és az új jövevény a bemutatóhelyhez szoktatása hosszú folyamat. A kezdetben félénk nőstény először egyedül szokja meg a belső és külső kifutóját, és csak távolabbról ismerkedik meg jövendőbeli partnerével. A Vadasparkban a leopárdok bemutatója a szokottnál is dúsabb növényzetű és több rejtekhellyel szolgál, így abban az állatok is biztonságban érezhetik magukat, ennek ellenére a látogatók is jól megfigyelhetik a macskaféléket.

Az észak-kínai párduc vagy leopárd az Afrikában és Ázsiában honos párducnak Távol-Keleten élő, legnagyobb termetű alfaja. A legveszélyeztetettebbek közé tartozik, ötszáznál is kevesebb egyede él vadon. Elsősorban az orvvadászat, az élőhelyének pusztulása és zsákmányállatainak eltűnése veszélyezteti a másfél méteres testhosszúságú, akár 90 kilogrammos tömegű ragadozókat. Az európai fajmegmentési program (EEP) igyekszik stabilizálni az állatkerti állományt, ami a nagyobb egyedszám elérést tűzte ki céljául a genetikai változatosság fenntartása mellett.

(MTI, fotó: Szegedi Vadaspark)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik