Tudomány

Csirkeburgert küld az űrbe a KFC

Az étteremlánc valójában nem a világűrbe, csupán 46 kilométeres magasságba küldi majd a szendvicset. A több napig tartó kaland jövő héten kezdődik.

Egy amerikai magánűrvállalat, a World View Enterprises június 21-én bocsátja fel Stratollite nevű eszközét. A szerkezet héliumos ballonok segítségével emelkedik majd 46 kilométeres magasságba, ahol több napos missziót fog teljesíteni.

A Stratollite-et arra tervezték, hogy a sztratoszférában mozogjon: a helyi szelek segítségével tud a célterületre navigálni, ahol aztán heteket, vagy hónapokat is képes eltölteni.

A World View Enterprise végső célja az, hogy egy Voyagernek nevezett kapszulát küldjön a sztratoszférába. A szerkezettel az ügyfeleket 30 kilométeres magasságba repítenék fel, ahonnan megcsodálhatnák a Föld felszínének görbülését. Az eszközön Wi-Fi, mosdó és bár is lesz.

Bár a Stratollite egyfajta kísérleti projekt, igaz tudományos haszna is van. Mivel az eszköz akár 4500 kilogrammnyi rakománnyal is képes hónapokig a magasban maradni, sok kutatónak felbecsülhetetlen értékű kutatási időt biztosíthat.

Az első tesztrepülést azonban nem tudományos vizsgálatokra, hanem a KFC Zinger burgerjének utaztatására használják majd.

Kevin Hochman, az étteremlánc amerikai elnöke szerint a cégnél nagyon izgatottak, hogy az egyetlenek lehetnek, akik segítik a ropogós, fűszeres csirkés szendvicsek űrutazásának előretörését. Nehéz komolyan venni ezeket a kijelentéseket.

A World View Enterprise és a KFC együttműködése valójában azt bizonyítja, hogy a közeli űrbe tervezett repülésekben igenis vannak gazdasági lehetőségek. Az űrvállalatokat viszonylag kevés szponzor támogatja, a World View Enterprise-hoz hasonló feltörekvő szervezetek finanszírozására azonban vannak források.

Taber MacCallum, a cég társalapítója szerint a szendvicses rakomány vicces, a kísérlettel azonban mindenki nyer, hiszen a teszt remek reklámot biztosít a KFC-nek, a World View Enterprise-nek pedig kiváló lehetőséget teremt a Stratollite kipróbálására.

Az “elképesztő” misszióról a yesweareactuallysendingachickensandwichto.space-en olvashat bővebben.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik