Tudomány

Heroinszerű méreggel támad az apró hal

A legveszélyesebb halak a mérgüket a hátukon lévő tüskékben tartják, a Meiacanthus nembe tartozó élőlények azonban mirigyekkel ellátott fogaikkal juttatják a toxikus anyagokat áldozatukba. Most kutatók egy csoportja nekilátott, hogy alaposabban megvizsgálja az állatok mérgét.

Dr. Brian Fry, a Queenslandi Egyetem szakértőjének vezető szerzősége alatt megjelent tanulmányban a kutatók azt írják, a méregben több különböző opioid is megtalálható. Ezek a vegyületek sokban hasonlítanak az ópiumra, a morfiumra és a heroinra, igaz, azért kissé eltérnek tőlük.

Az élőlények ezeket az anyagokat használják, hogy távol tartsák maguktól a nagyobb halakat, és elriasszák a közel azonos méretűeket. Úgy tűnik, a rendszer működik: a szakértők leírták, hogy nem sokkal azután, hogy egy nagyobb hal lenyelt egy méregfogas halat, az apró élőlény kiszabadult, míg a ragadozó vergődni kezdett.

A mérgező állatok a toxikus anyagokat a legtöbbször a támadók elriasztására használják, semmint a prédák megbénítására. Kutatásai során egy alkalommal Fry-t is megszúrta egy rája. A szakember szerint ez volt a második legelviselhetetlenebb fájdalom, melyet valaha érzett – csak a háta eltörése volt rosszabb élmény. Az opioidok efféle hatása akár meglepő is lehet, hiszen a vegyületeket gyakran használják fájdalomcsillapítóként.

Igaz, van különbség opioid és opioid közt is. Fry szerint a halak által használt vegyület például lelassítja és elkábítja az áldozatot. Ezzel nem csak a ragadozók válnak harcképtelenné, hanem adott esetben azok a vetélytársak is, melyek a halak territóriumát háborgatják.

Bár a halak mérge igen erős, és dezorientációt illetve sebezhetőséget okoz, nem elég nagy az egy harapással bejuttatott dózis ahhoz, hogy túladagolást idézzen elő.

A felfedezés ismét alátámasztotta, hogy a vegyületek különböző hatásokat válthatnak ki. Akár egyetlen hal mérgében is előfordulhatnak egyszerre fájdalomcsillapító és fájdalmat okozó molekulák is. Ez azt jelenti, hogy ezek a különleges élőlények akár a gyógyszerészet számára is fontosak lehetnek.

Mivel a nemben összesen 28 ismert faj található, a kutatóknak lesz mit vizsgálnia a következő években. Sajnos a halak egy igen veszélyeztetett ökoszisztémában, az indiai- és csendes-óceáni korallzátonyoknál élnek, így helyzetük jelenleg bizonytalan.

Fry szerint új tanulmányuk csak egy rövid összefoglaló az eredményeikről, sokkal több specifikus munkára lesz szükség az adatok alaposabb elemzésére.

És hogy veszélyesek-e a halak az emberre? Nos, nem ritka, hogy az óceánban úszkálva az ember beléjük botlik, ahogy az sem, hogy megmarják. Szerencsére, az élőlények a mérgüket általában a 100 grammos, vagy annál kisebb állatoknál vetik be – mi ennél jóval többet nyomunk.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik