A rákhoz vezető génmutációk mintegy kétharmadáért a biológiai balszerencse a felelős. Egy 2015-ös vizsgálat a szövetek regenerálódásában talált magyarázatot a rák kialakulására. Egészségügyi szakemberek gyakran hivatkoznak arra, hogy a tumorok kialakulása a helytelen táplálkozással, a testmozgás hiányával vagy a szülőktől örökölt hibás génekkel magyarázható.
Az amerikai Johns Hopkins Egyetem tudósai (Bert Vogelstein, Cristian Tomasetti) először csak az amerikai lakosságra fókuszált.
A Science című tudományos folyóiratban közölt mostani tanulmányuk elkészítésekor a páros már a világ 69 országára kiterjedően vizsgálta a rákos megbetegedések előfordulását. A 4,8 milliárd embert – a bolygó népességének kétharmadát – lefedő elemzésnél a kutatók egy sor különböző környezeti tényezőt vettek számításba a tumorok kialakulásánál. Az Egyesült Államokra vonatkozó korábbi tanulmányukban a környezeti tényezők viszonylag szűk körével volt dolguk.
A hasnyálmirigyrákot okozó mutációk 77 százaléka írható a biológiai balszerencse, 18 százaléka a környezeti, életmódbeli tényezők (pl. a dohányzás) és 5 százalékuk az öröklött gének számlájára. A prosztata-, az agy- vagy a csontrák esetében a mutációk több mint 95 százalékát okozzák a sejtosztódáskor fellépő véletlen hibák.
Azt reméljük, hogy ez a kutatás vigaszt nyújt annak a több millió páciensnek, aki annak ellenére rákkal küzd, hogy szinte tökéletes életet él, vagyis nem dohányzik, kerüli a fényvédők nélküli napozást, egészségesen táplálkozik, rendszeresen sportol, egyszóval minden olyat megtesz, amiről jelenleg úgy véljük, hogy a rák megelőzését szolgálja, de még így is megbetegedett
– tudatta Bert Vogelstein, aki szerint nekik azt kell megérteniük, hogy az a ráktípus, amelyben szenvednek, nem volt megelőzhető.