Jézus tanításait, a Szentírás sok részletét azok is ismerik, akik nem tartják magukat hívőnek, sőt eltökélt ateistaként élik az életüket. A zsidó-keresztény kultúrkörből származva nem is lehet ez másként. Akárhonnan nézzük, Karácsonykor a szeretetet, a békét, a jobb és emberibb világba vetett hitet is ünnepeljük, a Megváltón keresztül vagy “nélküle”. Erről szól ma körülöttünk minden.
Pont ezért érdekes, történetileg ki volt Jézus Krisztus, ki volt Mária és József, mi az, amit ma tudományos megalapozottsággal tudunk róluk? Írásban kérdeztük Nagypál Szabolcs római katolikus teológust, a Vallásközi Párbeszéd Társasága társelnökét.
Krisztus előtt 6 vagy 4 körül születhetett
Jézus Krisztus születési évszámát illetően a történettudományi érdeklődés a VI. században éledt föl. A kor tudományos színvonalának megfelelően a legfejlettebb eszközöket használva 525-ben egy tudós szerzetes, Alázatos Szent Dénes meghatározta az Úr Évét (Anno Domini), mint az emberiség történelmének új kezdetét, egyben a csúcspontját.
Az új számítási rendszer azonban csak a IX. században terjedt el, Nyugat-Európa véglegesen kereszténnyé válásával, és a hagyomány azóta is ezt használja, tiszteletben tartva ezen legelső meghatározási kísérletet. Ma már a nem keresztény megalapozottságú civilizációk is általában ezt vették át, és nehéz elképzelni, hogy valaha is mást fogunk alkalmazni helyette e bolygón.
A történettudomány és a segédtudományai fejlődésével azonban ma már nem tartjuk teljesen pontosnak ezen merész évmeghatározást. Vannak csillagászati megközelítések az év pontosítására, de ezek talán túl komolyan veszik a betlehemi csillagról szóló költői, elsősorban teológiai jelentőségű képet.
Az évszámnak a meghatározásában az örömhírt leíró elbeszélések (elsősorban Lukácsnak és Máténak az evangéliuma) egyes történeti hivatkozásaira lehet alapozni; illetve a felnőtt Jézusnak az igehirdetését körülvevő történelmi eseményekből lehet visszaszámolni mintegy harminc esztendőt.
Jézus minden kétséget kizáróan egy történelmi személy volt, akinek a születési évét tehát meglehetős pontossággal és történeti hitelességgel ismerjük. Egy mindössze néhány évet lefedő időtartamba helyezhetjük, ami megfelel a korban ismert más történelmi személyek születési időmeghatározása pontosságának, és a korábbi vallásalapítók születési événél jóval egyértelműbben megszabott.
Hiteles források Jézusról
Életére vonatkozóan a Szentírás a legfontosabb forrás, amely nem egy történettudományi mű, és elsődleges célkitűzését tekintve nem is egy történettudományi forrásmű. A benne leírt eseményeknek a legfontosabb szervezőelve az üdvtörténeti jelentőség.
Azt is mondhatnánk, hogy a Szentírás üdvtörténet-tudományi mű. Mindaz le van írva benne, ami az ember és az emberiség üdvösségéhez szükséges. Az Újszövetség négy első könyve egyszersmind műfajteremtő mű is: örömhíradás, evangélium. Mindamellett az Újszövetségben szereplő történelmi vonatkozások a történettudomány szempontjából is megállják a helyüket, hiteles utalások.
De a Szentírás nem egyetlen könyv, hanem egy egész könyvtár. Ez igaz nemcsak az ószövetségi, hanem az újszövetségi részre is, amely nem kevesebb, mint 27 könyvből áll: meglehetősen nagy forrásanyag ugyanazon történelmi személyről. A nem keresztény források közül pedig kiemelkedik Josephus Flavius, valamint Tacitus történettudományi műve, amelyekben Jézus is szerepel.
Ács lehetett József mellett
Ami a szent családot illeti, József a nevelőapja Jézusnak, és a szentírási elbeszélések szerint elsősorban gyermekkorában van döntő szerepe. Amikor Jézus érett felnőttként, 30 esztendősen a világ színpadára lép, József eltűnik a történetből; gyanítható, hogy ekkor már nem él.
A foglalkozására nézve József szakember, technikus – legalább is e görög szó szerepel a Szentírásban vele kapcsolatban. Ezen általános foglalkozásnév (kézműves mesterember) elég sok mindent jelenthet mind alapanyagát (valószínűleg fa, esetleg fém), mind pedig terjedelmét tekintve (ácstól, asztalostól kezdve az építészmérnökig).
Mária viszont Jézus édesanyja volt, és elkísérte a fiát annak a fogamzásától egészen az erőszakos haláláig; sőt még tovább is, minthogy ott találjuk a követőknek a közösségét megszervező alapítók között is Húsvét után. A teológia a halálával kapcsolatban az elszenderedését emeli ki, vagyis azt, hogy más emberekhez hasonlóan nem élte át a halált, hanem Isten közvetlenül Magához vette a mennybe.
A Szentírás beszél Jézusnak a testvéreiről, de ezt egy olyan általános szóval teszi, amely jelenthet unokatestvért, sőt még távolabbi rokont is. Jézusnak egyetlen egy rokonát sem tartja számon az egyháztörténet; ha lettek volna ilyenek, azokra föltétlenül figyelem irányult volna. A keresztény hagyomány Mária szüzességében teológiai jelentőséget lát, a római katolikus hittudomány pedig e szüzességet kiterjeszti nemcsak a szülés előttre, hanem alattra és utánra is.
Szerelem, feleség?
Jézus életmódjának nagy hatása volt a keresztény szerzetesség kifejlődésére. Dan Brown ponyvája előtt egyébként már jóval magasabb művészi színvonalon is eljátszottak Jézus és Mária Magdolna kapcsolatával, például a nagyszerű ’Krisztus utolsó megkísértése’ Nikosz Kazantzakisztól.
Három évig mások vendégszeretetéből élt
Hogyan és “miből” élt Jézus? József hivatását folytatva 30 éves koráig nyilvánvalóan ugyanúgy, mint bármely mesterember kortársa. Ezt követően viszont élete hatalmas fordulatot vett, három év alatt megváltoztatta a világ történelmét.
Jézus nem az egyetlen ember a zsidóságon belül, aki a prófétai hagyományt folytatva és abba illeszkedve vándorolt és megtérésre hívott. Sőt, más kultúrákban, vallásokban is találunk hasonló küldetést vállaló embereket. Gyakorinak semmiképpen sem mondható ezen életmód, sem akkor, sem most, hiszen teljes elköteleződést, áldozatot, önmegtagadást kívánó élet ez, amely a teljes személyiséget mozgásba hozza és magával is ragadja.
Isten emberei befogadásának és vendéglátásának volt egy hagyománya e kultúrában, amint általánosságban a vándorok, utazók, idegenek vendéglátásának is. Jézus minden alkalmat megragadott tanításának a kifejtésére, e vendégségeket is, mert tudta, hogy nem adatik neki hosszú élet és sok idő a tanításra.
Meg kellett halnia
Az életének véget vető kereszthalál ma már általánosan elfogadott történelmi tény. Nem valószínű, hogy a követői egy ilyen megalázó halált kitaláltak volna. Számos független forrás tanúsítja, tökéletesen beleillik más történelmi eseményekbe, egyetlen ókori forrás sem vitatja – ennek kétségbevonása csak egy újkori fejlemény, és meglehetősen történelmietlen.
Az időpontját 30 és 33 közé szokás tenni, külön kiemelve e két évszámot, vagyis hogy vagy ekkor, vagy akkor történhetett. Jézusnak azért kellett meghalnia, mert sértette hazájának vallási és közéleti hatalmait, ráadásul a Szentföldet megszálló világbirodalom közéleti törekvéseit is. Belpolitikailag országában attól tartottak, hogy egy esetleges hozzá kapcsolódó lázadás magukra vonná a gyarmatosítók bosszúját és megtorlását, amely az egész országot sújtaná.
Külpolitikailag azért lett érzékeny kérdés a föllépése, mert a megszálló hatalom félt az esetleges fölkeléstől, függetlenedési törekvésektől, és igyekezett csírájában elfojtani azokat. Továbbá, meg akarta tartani a viszonylagos jó kapcsolatot a gyarmat vezető rétegével.
Három év alatt megváltoztatta a világot
Jézus mindössze három évig tanított nyilvánosan, azután a pályája tragikus törést szenvedett. E rendkívül rövid időt is figyelembe véve hazáján belül elképesztő hatása volt a kortársaira. Mindenki ismerte, mindenkinek volt róla véleménye. Alaposan megmozgatta a népet, mindenkinek valahogyan viszonyulnia kellett hozzá.
Az igazán döbbenetes hatástörténete azonban a halála után bontakozott ki: a kivégzésekor meglehetősen gyáván és reményvesztetten viselkedő közvetlen tanítványi köre életváltoztató jelenésekre hivatkozva hirtelen megbátorodott, sőt halált megvető bátorságra tett szert (egy kivételével később mindannyiukat kegyetlenül kivégezték).
Egy vele életében nem is találkozó zsidó értelmiségi, Szent Pál pedig a vallási határvonalakat is átlépve más vallású embereknek is hirdette a jézusi tanításokat, és ez a kereszthalál után mindössze három évvel történt. A többi pedig, ahogy mondani szokás, már (egyház)történelem.
