Tudomány

A spirituális élmény olyan az agynak, mint a szex meg a drog

A Utahi Egyetem új kutatása alapján a vallási és spirituális élmények az agy ugyanazon jutalmazó hálózatát aktiválják, mint amit a szerelem, a szex, a szerencsejáték, a drog és a zene.

Jeff Anderson, az eredményeket bemutató tanulmány vezető szerzője és az egyetem kutatója szerint a tudomány csak mostanában kezdi megérteni, hogy az emberi agy miként viselkedik azon érzések megélésekor, melyeket a hívők spirituálisnak, isteninek vagy transzcendentálisnak írnak le. Az elmúlt évek folyamán meginduló és napjainkig tartó technikai fejlődés egyre közelebb hozza a tudósokat a kérdés megválaszolásához.

Az új kutatással a szakértők azt szerették volna megtudni, hogy az agy mely hálózata aktiválódik az ilyen élmények megtapasztalásakor. Ehhez Anderson csapata hívő mormonokat vizsgált meg olyan körülmények közt, melyek alkalmasak voltak arra, hogy az alanyok a Szentlélek közelségét érezhessék. Ez az állapot igen fontos a mormon egyházban, egyfajta isteni kommunikációnak, illetve a döntéshozatal fő mozgatójának tekintik.

Az fMRI vizsgálat során 19 fiatal felnőtt – 7 nő és 12 férfi – agyi aktivitását figyelték meg, akik korábban mind elláttak misszionáriusi teendőket. A kutatásban az alanyoknak olyan feladatokkal kellett foglalkozniuk, melyek segítették a spirituális élmények előidézését. Az egy órán át tartó teszt során váltakozva végeztek pihentető gyakorlatokat, néztek videókat, és olvastak a Mormonok könyvéből illetve vallási vezetők műveiből.

Az idézetek olvasása közben bizonyos időközönként feltették a résztvevőknek a kérdést: érzik-e a Lelket? Eleinte a válasz határozott nem volt, az idő előrehaladtával azonban változott a helyzet. Az egyik részkísérlet során a hívőknek egy gombot is meg kellett nyomniuk, mikor úgy gondolták, lelki élményeik csúcsára értek.

A kutatók a vizsgálat befejezése után részletesen elemezték az alanyok érzéseit. A résztvevők többsége a teszt befejezésekor azt mondta, a felmérésen megtapasztaltakhoz hasonló spirituális élményeik az istentiszteletek során szoktak jelentkezni.

Az fMRI eredményeinek elemzésekor a kutatók megállapították, hogy az erőteljes transzcendentális élmények az agy egy, a jutalmazáshoz kötődő területének, a nucleus accumbens aktivitásával voltak összhangban. Az aktivitásban a csúcs nagyjából 1-3 másodpercig tartott, és nem sokkal azelőtt jelentkezett, hogy a résztvevők megnyomták volna a gombot. Az alanyok emellett más testi jeleket is produkáltak: szívverésük emelkedett, a légzésük pedig mélyült.

A jutalmazó hálózat aktiválódása mellett a prefrontális kéreg mediális részénél is megfigyelhető volt a változás a spirituális élmény során. Az agy ezen régiója az értékeléssel, ítélőképességgel és erkölcsi döntéshozatallal áll kapcsolatban. Emellett még egy terület aktiválódott, amely a fokozott figyelmet alakítja ki.

Anderson szerint nagyon fontos, hogy megértsük a hasonló élmények során meginduló agyi folyamatokat, mivel ezek biológiai magyarázatot adhatnak a hívők cselekedeteire.

Az, hogy a mormonok agya így reagált, természetesen még nem jelent semmit. A szabályszerűség megállapításához minél többféle meggyőződésű embert kell megvizsgálni. Egyes kutatók szerint például sok keleti vallásban az egészen másként leírt transzcendentális élmények teljesen más régiókra lehetnek hatással.

(Via: EurekAlert!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik