Tudomány

Nagyon durva növekedés jöhet a mellrákok számában

A daganatos betegségek – főként az emlőrák – okozta elhalálozás meredek növekedésére figyelmeztetett két tanulmány, amelyek szerint évente mintegy 5,5 millió nő halhat meg a betegségben 2030-ra a 2012-es 3,5 millióval szemben.

Ez mintegy 60 százalékos növekedés lesz 15 év alatt az Amerikai Ráktársaság (ACS) szakértőinek elemzése szerint, amelyet kedden mutattak be a párizsi World Cancer Congress nevű nemzetközi konferencián. A tanácskozáson a világ 110 országából mintegy 3500 rákkutató, egészségügyi szakember vett részt.

Ahogy a világ lakossága nő és öregszik, a szegény és közepes fejlettségű országokban a nők körében fogják szedni legtöbb áldozatukat a daganatos betegségek, amelyek többsége megelőzhető lenne – közölte a tanulmány ismertetésekor Sally Cowal, az ACS alelnöke, aki a főbb kockázati tényezők között nevezte meg a fizikai inaktivitást, a helytelen táplálkozást és az elhízást.

Hatalmas ugrás

A The Lancet orvostudományi folyóiratban szerdán megjelent tanulmány szerint csupán az emlőrákkal diagnosztizáltak száma megkétszereződik, és el fogja érni az évi 3,2 milliót 2030-ra a 2015-ben diagnosztizált 1,7 millióhoz képest.

A méhnyakrákos estek száma legkevesebb 25 százalékkal hétszázezerre nő 2030-ig főként az alacsonyan és közepesen fejlett országokban.

Minden hetedik nő ma daganatos betegségben veszti életét, ez a legmagasabb arányú elhalálozási ok a szív-és érrendszeri megbetegedések után. Mellrákban 2012-ben több mint 521 ezer nő halt meg világszerte, tüdőrákban több mint 491 ezer ember vesztette életét – olvasható a tanulmányban.

Megelőzhető

A leghalálosabb négy rákbetegség – a mell, a vastagbél-, a tüdő- és a méhnyakrák – megelőzhető lenne, korai felfedezésével sikeresebben kezelhető. A szegényebb országokban, ahol jóval kevesebb rákbetegséget diagnosztizálnak, mint a fejlett államokban, ugyanakkor jóval nagyobb csoport hal meg ebben a betegségben.

A méhnyakrák megelőzhető lenne a humán papillomavírus (HPV) elleni oltással és méhnyakrák-szűréssel. A Londoni King’s College egyetem szakemberei által készített tanulmány szerint az alacsony és közepesen fejlett országokban egy alap rákszűrőprogram az egészségügyi kiadások három százalékából megvalósítható lenne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik