Tudomány

70 éve nem látott szuperhold kúszik az égre

November 14-ének éjszakáján minden szem tapadjon az égre, ekkorának jó ideig nem látja a Holdat.

Elég sokféle csillagászati esemény látható szabad szemmel is, a nyár végi, vagy a még mostanában is elcsíphető meteoreső ilyen például, de pont ezek olyanok, amiket kis szerencsével minden évben meg lehet nézni. A szűk két hét múlva érkező szuperhold azonban olyasmi lesz, amire utoljára 1948-ban volt példa, legközelebb pedig 2034. november 25-én lesz rá esély.

A november 14-én látható szuperhold 14 százalékkal nagyobbnak és 30 százalékkal fényesebbnek tűnik majd, mint egy átlagos telihold.

De mi is az a szuperhold? A NASA magyarázata viszonylag egyszerű. A Hold nem szabályos kör alakú, hanem elliptikus pályán mozog a Föld körül, amelynek legkisebb sugara 48 280 kilométerrel közelebb van a bolygónkhoz, mint a legnagyobb. Egyrészt tehát eleve akkor is nagyobbnak tűnik az égi kísérőnk, ha épp a pályája Földhöz közelebbi szakaszában jár, de most a Nap-Hold-Föld elhelyezkedés miatt még erősebben látszik majd a különbség.

szuperhold-002

Maga a szuperhold nem ritka jelenség (a jelenséget 1979-ben nevezték el így, de a csillagászat nem is foglalkozik vele, mert tudományos jelentőssége nincs annak, mekkorának és milyen fényesnek látjuk az égitestet), volt októberben is, és decemberre is várható, viszont a november 14-i álláskor a telihold pont 2 órán belül esik ahhoz, amikor a Hold tényleg a Földhöz legközelebbi ponton lesz.

Az persze, hogy tényleg milyennek látjuk, nagyban függ egy csomó tényezőtől: milyen az időjárás, a felhőzet, a légnyomás, szmogos városból vagy fényszennyezettségtől mentes pusztáról nézzük-e. A legjobb hatást az adja, ha olyan helyről tudunk gyönyörködni benne, ahol még közel jár a horizonthoz, ekkor ugyanis a filmekben is sokszor használt “óriási vérhold” effektet is megkaphatjuk a légkör fénytörése miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik