Tudomány

Twitteren keresi a szerelmet a különleges csiga

Jeremy, egy angliai parkban megtalált csiga igen különleges puhatestű. Éppen ezért lenne fontos, hogy megtalálja a párját.

Jeremy egy igazán ritka pettyes éticsiga (Cornu aspersum), a szakértők szerint egymillióból egyszer lehet hozzá hasonlót felfedezni. Éppen ezért nagyon kicsi annak az esélye, hogy megfelelő társat találjon magának. A puhatestű különlegességét egy genetikai rendellenesség okozza, amelytől a háza balra nő – ez az úgynevezett balos spirál.

Angus Davison, a Nottinghami Egyetem genetikusa szerint a legtöbb csigának jobbos spirálja van. A szakértő alaposan megvizsgálta Jeremyt, és arra jutott, hogy a rendellenesség miatt a puhatestű nemi szervei is a bal oldalán találhatók, emiatt igen nehéz számára, hogy érintkezésbe lépjen a fajtársaival.

Davison a következőképp magyarázta a helyzetet:

Szemtől szemben párosodnak. Képzeljünk el két autót, amely elhalad egymás mellett, miközben ellenkező irányba vezetik őket. Amíg a kormánykerekük ugyanazon az oldalon van, addig át lehet köztük adni egy-egy csomagot az út közepén. Ha azonban az egyiknek a másik oldalán van, akkor nem működik a dolog.

Jeremyt a londoni Természettudományi Múzeum egyik nyugalmazott munkatársa fedezte fel a főváros délnyugati részén található Raynes Park egyik komposzthalmában. Davison amint megismerte a puhatestűt, egyből nekilátott, hogy megvizsgálja balos spirálja genetikai okát. A kutató később a brit politikusról, az egyébként nagy kertész hírében álló Jeremy Corbynról nevezte el az élőlényt.

Davison végül meg is találta azt a genetikai eltérést, amely a csiga egyediségét okozta – erről még márciusban jelentetett meg egy cikket. Az érintett gén más élőlényekben is felelős hasonló rendellenességekért – többek közt az emberben. Davis úgy gondolja, az ilyen különleges csigák vizsgálatával arra is választ kaphatunk, hogy miért nőnek bizonyos esetekben rossz helyre az emberi szervek.

A kutató arra is kíváncsi, hogy az eltérés oka egy fejlődési rendellenesség, vagy éppen egy valódi örökölt genetikai tulajdonság.

A cikk publikálása óta eltelt idő azonban nem csak lázas kutatómunkával telt. Davison új célt tűzött ki maga elé: szeretné magára vállalni a kerítő szerepét. Bár a csigák hermafroditák, így nincs feltétlenül szükségük partnerre a szaporodáshoz, a szakértő szerint azonban a puhatestűek nem igazán kedvelik az efféle reprodukciót. Jeremy esetében ráadásul kifejezetten érdekes lenne, ha utódait egy másik balos spirállal rendelkező csigával hozná létre.

Éppen ezért Davison a Twittert hívta segítségül. A szakértő arra kéri az embereket, hogy amennyiben ideális partnert találnak a kis puhatestűnek, használják a #SnailLove hashtaget.

Jeremy bal-spirálos szerelme bárhol lehet, a legvalószínűbb azonban az, hogy cserepes növényeknél, vagy utak és mezők mellett található cserjésekben rejtőzködik. Davison szerint ez egy olyan program, amelyben bárki részt vehet, ráadásul elég a közvetlen környezetet átvizsgálni. Igaz, mint már mondtuk, igen kicsi az esély arra, hogy sikerül meglelni Jeremy társát.

(Via: LiveScience)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik