A patkányokról tudjuk, hogy igen szívós jószágok, ráadásul az emberek számára kifejezetten kellemetlen tevékenységet végeznek, hiszen a városokban élő barna patkányok (Rattus norvegicus) minden évben 19 000 000 000 (ez bizony 19 milliárd) dolláros kárt okoznak szerte a világban. Ellenben meglepő módon ennek mégis keveset tudunk ezekről a négylábúakról, így például azt sem, miként vették át az uralmat azon a bolygón, melyről szeretnénk azt hinni, hogy rajta a miénk az irányítás. A Fordham Egyetem kutatócsoportja éppen ezért beleásta magát a patkányok múltjába, és ennek az első, nagyszabású genomvizsgálatnak az eredményeit tették közzé a Royal Society-n.
Szűk lett nekik Kína
A barna patkány, és kisebb rokona, a fekete patkány (Rattus Rattus) valamint a házi egér (Mus musculus) a három legsikeresebb invazív emlős a Földön, ám míg a két utóbbi folyamatosan követte az emberi mezőgazdasági és kereskedelmi terjeszkedést, addig a barna patkány nagyon sokáig ki sem mert mozdulni Kínából és Mongóliából. Aztán fogta magát, és kevesebb, mint ezer évvel ezelőtt kezdett mégiscsak elterjedni a világban:
Az elmúlt három évben az egyetem kutatói a világ 76 különböző pontján, 314 patkányból vettek szövetmintát, és a genomiális minták alapján az Emily Puckett vezette ökológus csoport megállapította, hogy a barna patkányok öt fő útvonalon jutottak ki Kelet-Ázsiából.
Csak az Antarktisz nem kellett nekik
Az egyik Délkelet-Ázsián keresztül vezetett, egy másik pedig a Selyemút mentén, keresztül Közép-Ázsián, át Európába, valamikor 1500 körül, ám az európaiak ekkor még nem is gondolták, hogy új patkányfajt kapnak a nyakukba a kereskedelemnek köszönhetően. Két további csoportból az egyik Észak-Amerika nyugati részei felé vette az irányt, keresztül az alaszkai Aleut-szigeteken, valószínűleg orosz hajók segítségével, a másik brigád pedig szintén hajóra szállt, és egyenest a Nyugati-partot célozta meg. Végezetül ott az ötödik “osztag”, amelyik Európából távozott Észak-Amerika keleti részére, Dél-Amerikába, Afrikába, és Ausztráliába, és mindenütt gyorsan kolonizálták is magukat. 1750-re a barna patkányok már New Yorkban voltak, afféle honfoglalókként a mostani csatornapatkányok számára. A sors iróniája tehát, hogy pont a leginkább otthonülő barna patkány fészkelte be magát legjobban az emberek közé.
A természetes élőhelye nagyon szűk, hiszen mindaddig, míg megvannak a forrásai az evéshez, szaporodáshoz, és a használható odúhoz, természeténél fogva nem tesz meg nagy távolságokat. Minden nagyobb helyváltoztatása az emberhez köthető.
– mondta Emily Puckett, ebből pedig megállapítható, hogy tulajdonképpen csak magunknak köszönhetjük a barna patkányt, ami így mind erősebb lett. Csak nehogy aztán gondoljon egyet, és átvegye a hatalmat.
