Azt régóta tudjuk a méhekről, hogy a fizikát is átverik, hiszen elvileg a testük méretéhez viszonyítva nagyon kicsi szárnyukkal nem lenne szabad repülniük, ám őket ez fikarcnyira sem zavarja, és boldogan repkednek szerte a világban. Egy új kutatás pedig olyasmit fedezett fel, ami végképp megbolygat mindent, amit eddig ezekről a nélkülözhetetlen kis rovarokról tudtunk, hiszen kiderült,
Az elmúlt időszakban a kognitív kutatások középpontjában a majmok, varjak, és papagájok álltak, de a londoni Queen Mary Egyetem kutatója, Sylvian Alem a méhek felé fordult azt vizsgálva, hogy mennyire, és milyen körülmények között taníthatóak.
Vajon a lehetséges jutalmazás reményében a rovarok elsajátíthatnak olyan készségeket, melyek életvitelükkel szemben természetellenesek, és ezt még társaiknak is továbbadják?
– tette fel a kérdést Alem, aki szerint éppen itt volt az ideje ezzel is foglalkozni, hiszen mindenki azt feltételezte, hogy a rovarok ösztönösen cselekednek, és nem jellemzi őket különösebb intelligencia. Ám abban a pillanatban, hogy megkezdődtek a méhes kísérletek, kiderült, mennyire okosak is ezek az apró állatok.
Betanított méhek? Igen!
A csmonitor szerint a kísérlet abból állt, hogy egy sematikus művirágra cukros vizet permeteztek, és behelyezték egy átlátszó felület alá úgy, hogy belőle egy madzag lógott ki, melynél fogva könnyedén kihúzható, már ha az alanynak van keze, mancsa, szája, amivel a madzagra ráfoghat. Csakhogy, mint kiderült, a méhek is rájöttek, miként boldogulhatnak, és onnantól kezdve nem okozott nekik problémát a művelet, melynek végén hozzájuthattak az édes jutalomhoz. Tessék csak nézni a videót!
A kutatás végére kiderült, hogy a méhek nem csupán képesek megtanulni a trükköt, hanem a megszerzett tudást egymásnak is átadják, és azok az egyedek is felkészülten oldják meg a feladatot, melyeknek semmiféle gyakorlati tapasztalata nem volt korábban a problémát illetően. Mindebből Christian Rutz (St. Andrews Egyetem, Egyesült Királyság), evolúciós ökológus azt a következtetést vonja el, hogy ezek szerint hibás az állítás, miszerint nagy agy szükséges új készségek elsajátításához.
Korábban már elég sok kísérletben volt hasonló, madzaghúzásos megoldás, de akkor inkább madarak és emberszabású majmok voltak az alanyok, így most ez az első alkalom, amikor rovarokon vizsgálják a társadalmi tanulás és kulturális átvitel képességét.