A University of Adelaide kutatásának eredményeként Julien Soubrier egy olyan bejelentést tett, miszerint a történelem előtti európai barlangrajzok közt felbukkant egy ismeretlen faj, ami leginkább a bölény és a szarvasmarha hibridjének néz ki.
A kőre rajzolt ábrázolás körülbelül 15 000 évvel ezelőtt kerülhetett oda, ugyanakkor a titokzatos faj valamikor 120 000 évvel ezelőtt alakulhatott ki az azóta kihalt őstulok (Bos primigenus), és a sztyeppei bölény (Bison priscus) kereszteződéséből. A Sci-News szerint a tanulmány azt állítja, hogy
A kutatók ahhoz, hogy erre az eredményre jussanak, szénizotópos vizsgálatot végeztek európai, uráli, és kaukázusi barlangokban talált bölénycsontokon és fogakon, hogy a populáció történetét rekonstruálni tudják. A vizsgálatok közben olyan fosszilis bölénycsontokat találtak, melyek genetikájukban jellegzetes eltérést mutattak az európai bölénytől, vagy bármely más, ismert fajtól.
Arra jutni, hogy a kereszteződés folyamataként egy teljesen új faj alakult ki, valódi meglepetés, ami ritkán tapasztalható az emlősöknél. Az ősi bölénycsontok genetikai jellegzetességei nagyon furcsák, de még így sem voltunk benne teljesen biztosak, hogy a faj valóban létezett,
mondta a tanulmány társszerzője, Dr. Alan Cooper, aki az Australian Centre for Ancient DNA igazgatója. Azt is hozzátette, hogy a szénizotópos vizsgálatok alapján kiderült, ez a hibrid faj évezredeken keresztül uralhatta az európai területeket, holott eddig azt gondolták, hogy csak a sztyeppei bölény az egyedüli olyan a populáción belül, amelyik a késői jégkorszakban ezen a területen élt.
Váltott uralkodás
Dr. Soubrier szerint a most felfedezett új faj és a sztyeppei bölény egymást többször váltva uralkodtak Európában a jelentős környezeti változásoknak megfelelően, melyek az éghajlatra gyakorolták hatásukat. A kutatásba bevont francia barlangkutatók szerint valóban két különböző bölényábrázolás látható a jégkorszak környéki barlangok falán, és az is kiderült, hogy
Arra pedig senki nem számított, hogy a sok ezer évvel ezelőtt élt “művészek” egykor majd hathatós segítséget nyújtanak abban, hogy megismerhessünk egy új fajt. Cooper professzor még annyit mondott a téma kapcsán, hogy a most megismert faj, mely valószínűleg hosszú időn keresztül sikeresen tartotta meg a genetikáját, a tundra hidegebb, meleg nyarak nélküli részein élhetett. Sőt, az egyik olyan legnagyobb európai faj lehetett, mely túlélte a megafaunák kihalásait. Ugyanakkor modern európai bölény genetikailag teljesen másként néz ki, ráadásul 1920-ban majdnem kihalt, közben azonban mindössze 12 fontosabb genetikai változáson esett át. Ez magyarázza azt is, hogy az ősi forma annyira hasonlatos az új fajéhoz.
