HIRDETÉS
Tudomány

Miért olyan nehéz legyőzni a hagymaszagú leheletet?

Az ember hiába mos többször is fogat hagymaevés után, egyszerűen lehetetlen megszabadulni a kellemetlen szagtól.

Kevesen tudják, de a zúzott vagy darált fokhagyma négy olyan illékony kénvegyületet szabadít fel, melyekre orrunk rendkívül érzékeny. Mivel az emberek többsége eleve ilyen állapotában fogyasztja, vagy rágással ilyen formájúvá teszi a növényt, a hatás szinte mindig érzékelhető.

A négyek közül a főkolompos az allil-metil-szulfid, amely lassabban ürül ki a szervezetből, éppen ezért sokkal tovább marad meg nagy koncentrációban, mint a többi anyag. A rossz leheletért felelős anyagok fokozatosan felszívódnak a véráramba, ahonnan a tüdőbe vezető úton ürülnek ki – létrehozva a jellegzetesen orrfacsaró szagot. A kellemetlen aroma okát tehát nem is a szájban kell keresni, hanem magában a szervezetben. 

A jelenséget már igen régen sikerült felismerni. Az első erre vonatkozó feljegyzés 1936-ból származik, amikor az orvosok meglepő dolgot vettek észre egy nyelőcsőbe vezetett műanyagcsővel táplált betegnél. A páciens egy alkalommal fokhagymalevest kapott, és hogy, hogy nem, a lehelete órákkal később is jellegzetesen hagymaszagú volt. A kutatók így jöttek rá, hogy az aroma eredetét nem a fogak környékén, hanem jóval mélyebben kell keresni.

Meglepő lehet, de az összetéveszthetetlen bűz nem csupán a szájon át távozhat. Azzal, hogy az azt okozó anyagok felszívódnak a véráramba, sokszor a pórusokon át is kiürülhetnek. Ugyanez más hagymákkal és erős fűszerekkel is megtörténhet, amennyiben azok tartalmaznak illékony és nehezen lebontható összetevőket.

Sheryl Barringer, az Ohiói Állami Egyetem ételkutatója szerint a kényelmetlen lehelet akár 24 órával a hagymaevés után is jelentkezhet.

A szakember szerint ugyanakkor van módszer a kellemetlen szag elfojtására, vagy legalábbis az erejének a csökkentésére. Barringer azt tanácsolja, hogy rögtön a hagymaevés után rágcsáljunk el egy almát, vagy egy nyers mentalevelet – az ezekben található polifenolok ugyanis semlegesítik a növényben található anyagokat. A petrezselyem, a tej, a zöld tea és a citromlé szintén segíthet elnyomni a hagyma szagát.

A kutató hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy a fogmosást vagy a fogselymet hanyagolni lehet. Bár a lehelet kiváltói elsősorban a gyomorban vannak, néhány kisebb hagymadarab megtapadhat a szájban, ezek pedig még igen hosszú ideig szivárogtathatják a rossz szagot.

(Via: Popular Science)

Ajánlott videó

„Nem tudnak együtt élni ezzel az Auschwitz-cal” – a legtöbb család nem akar visszatérni a terroristák által megtámadott kibucokba
A Hamász és Izraeli közti tűzszünet és az izraeli túszok valamint a palesztin foglyok szabadon bocsátása mérföldkő – de csupán az első lépés a tartós béke felé. A sebek mindkét oldalon mélyek. A Deutsche Welle stábja Be’eri kibucban forgatott, ahol 2023. október 7-én a Hamász vérengzése 102 ember életét követelte. Amit Salvi túlélte a támadást, ma pedig azon dolgozik, hogy a kibuc újjáépüljön.
0 seconds of 3 minutes, 10 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
03:10
03:10
 
Olvasói sztorik