Tudomány

Veseköved van? Akkor irány a vidámpark!

Van, aki imádja a hullámvasutat, és van, akinek azonnal beindulnak tőle a falatvisszahívási folyamatok, és mi mindkét esetet megértjük. Viszont aki vesekővel küzd, az jobb, ha akkor is megbarátkozik a gyomorforgató játékszerrel, ha egyébként a hideg futkos a hátán tőle.

Felmerülhet a kérdés, hogy ugyan mi köze a hullámvasútnak a vesekőhöz? Nos, csak annyi, hogy Dr. David Wartinger urológus évek óta vizsgálgatja azon páciensek sztorijait, akik arról számoltak be, hogy miután meglátogatták a Disney valamelyik szórakoztató centrumát, sikeresen megszabadultak a vesekövüktől. Sőt, olyan beteg is akadt, aki többször is átélte ezt, és innentől fogva a doki úgy döntött, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni az összefüggéseket.

vesekő

Ahhoz, hogy ki lehessen találni, mégis miért hozza ki a vesekövet a hullámvasút, a doktor elkészítette egyik betegének veséjét 3D nyomtatással, majd pedig feltöltötte azt kövecskékkel, és vizelettel, ezt követően pedig nekilátott a kísérletnek, egy kollégájával az oldalán. Az engedélyt azonnal megkapták, hiszen a hozzájuk közel eső vidámpark igazgatója is vesekővel küzdött, így mindenben készséggel a rendelkezésükre állt. Végül az derült ki, hogy a centripetális erő valóban hatásos lehet a vesekő ellen, de még az sem mindegy, hogy hol ülünk, mert ha a szerelvény végében foglalunk helyet, nagyobb eséllyel tudunk megszabadulni a kellemetlen tehertől.

Ahhoz azonban, hogy egyértelműen ki lehessen jelenteni a hullámvasút hatásosságát, még számos klinikai vizsgálatot is el kell végezni, de Dr. Wartinger szerint akinek hasonló problémája van, az mindenképpen adja meg magának az esélyt azzal, hogy felül a hullámvasútra néhány menet erejéig, hiszen ha 5 milliméternél kisebbek a kövek, akkor megeshet, hogy így tényleg távoznak a szervezetből.

Magyarországon egyébként több helyen is nevezik “vesekőzúzónak” a foghíjas macskakövekkel borított utcákat és a kátyús, összevissza foltozott utakat. Lehet, hogy az új kutatást ki kellene terjeszteni kis hazánkra is, és megtaláljuk a legújabb országimázst a fogorvosi és gyógyfürdő-turizmus után?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik