Önként maradt 15 évig “fogságban” az esztergomi érsek

Kevés olyan elvhű, megalkuvást nem ismerő, makulátlan jellemet ismerünk a XX. századi magyar történelemben, mint Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. Élete szakadatlan harc volt az embertelenség, a diktatúrák ellen, az erkölcs, a keresztény hit szellemében dacolt Szálasival és a nyilas terrorral, majd Rákosival és Kádár Jánossal is.

Mindszentyt 23 évesen, 1915-ben szentelték pappá, azonnal belevetette magát a munkába: hittant oktatott, szervezte a Keresztény Szociális Néppártot, 1918 végén pedig lapot alapított. Szociális érzékenysége mellett királypártiságáról volt híres, és mivel véleményét már akkor sem rejtette véka alá, ellenforradalmi szervezkedés miatt 1919 februárjában őrizetbe vették, de a Tanácsköztársaság idején, májusban szabadon engedték.

A nyilasok ellen

Ezután Zalaegerszeg plébánosa lett, országos hírnevet az 1930-as években szerzett, amikor a keresztény politika megújítását és szociális reformokat sürgetett. Legitimista álláspontja miatt nem ápolt szoros kapcsolatot a kor politikai elitjével, Gömbös Gyula miniszterelnökkel pedig élesen szembe is került a keresztény-katolikus lelkiség védelmében.

Mindszenty nagyon hamar felismerte a náci Németország növekvő befolyásában rejlő veszélyeket, és igyekezett tenni is ellene. A nyilas hatalomátvétel után, immár veszprémi megyéspüspökként ismét nem rejtette véka alá meggyőződését.

Meghatározó szerepe volt például a deportálások azonnali leállítását követelő püspöki körlevél megalkotásában, és megtagadta a hatóságok kérését, hogy a veszprémi deportálások végeztével szentmisét tartsanak. Püspöki palotájában pedig üldözötteket bújtatott.

Amikor viszont 1944 novemberében több püspökkel együtt memorandumot adott át a kormánynak a harcok azonnali beszüntetéséről, betelt a pohár. Mindszentyt Sopronkőhidára internálták, majd december végétől Sopronban tartották házi őrizetben. A Vörös Hadsereg szabadította ki.

Gatyalopással vádolták

A világháború után pedig a Vatikán őt választotta a magyar katolikus egyház fejévé. Antifasiszta elkötelezettsége kétségbevonhatatlan volt, nem volt szoros kapcsolata a Horthy-korszak vezetőivel, feddhetetlen volt, kiváló szervező, elvhű, kemény ember – épp ilyenre volt szükség az egyház várható új kihívásaihoz.

És épp utóbbi tulajdonságai miatt volt borítékolható összeütközése a kommunista diktatúrával. Mindszentyt jelleme alkalmatlanná tette őt az alkura, nem ment bele politikai egyezségekbe, nem törődött a realitásokkal – a diktatúra elleni küzdelem kapcsán a bolsevizmus és a kereszténység kultúrharcáról beszélt. Ebben a harcban pedig Magyarországon ő csak veszíthetett.

Az ÁVH 1948. december 26-án tartóztatta le, és koholt vádak alapján perbe is fogták. A vádpontok a szovjet sablont követték: hazaárulás, kémkedés, az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés, de nem hiányzott a papok esetében előszeretettel használt üzérkedés sem. Antifasiszta múltját is megkérdőjelezték: Mindszenty azért ült a nyilasok börtönében, mert lopott kincstári gatyákat rejtegetett a püspöki palotában – állt a vádiratban.

Egy hét alatt el is ítélték, életfogytig tartó fegyházbüntetésre. Romló egészségi állapota miatt 1955-ben házi őrizetbe helyezték a Nógrád megyei Felsőpeténybe, ahonnan az 1956-os forradalom idején szabadult, miután őrei otthagyták. A forradalom katonái Budapestre vitték október 31-én.

Önkéntes fogságban

November 3-án rádióbeszédben bizonyította, hogy a börtön nem törte meg: a demokratikus, polgári értékek mellett kötelezte el magát. Másnap a szovjet tankok elől az amerikai követségre menekült, ahol ezután 15 évig tartózkodott. A „konszolidáció” után az új kabinet már inkább a megegyezést kereste az egyházzal, legalábbis olyan szinten, hogy az elismerje, legitimizálja hatalmát. Mindszenty erre semmi esetre nem volt hajlandó, még később, a pápa tanácsára sem.

Az 1960-as évek közepétől ugyanis a keleti és a nyugati világ hallgatólagosan elfogadta a status quot, és alapvető érdekeiktől vezérelve megpróbálta enyhíteni a feszültséget. Az esztergomi érsek azonban nem az az ember volt, aki világi hatalmak érdekei szerint kompromisszumot kötne.

Végül már a Vatikán számára is a magyar állammal kötött minimális egyezségek kerékkötőjévé vált, de csak annyit tudtak elérni, hogy a főpap elhagyta az amerikai követséget és Magyarországot is: 1971. szeptember 28-án Rómába távozhatott, majd a bécsi Pázmáneumot választotta lakhelyéül.