Először a történelemben Wyoming amerikai állam döntött úgy 1869-ben, hogy a nők számára is választójogot ad, majd 1893 szeptemberében Új-Zéland is erre az útra lépett. Magyarországon az első világháború végéig kellett várni, de az általános választójog még ekkor is igen messze volt.
Nők és gyilkosok kizárva
A polgári átalakulás esélyét hazánkban az 1848. áprilisi törvények teremtették meg: a legfontosabb polgári szabadságjogokat, a népképviseleti országgyűlést és a felelős magyar minisztériumokat. Az 1848. V. törvénycikk értelmében azonban a nők nem kaptak szavazati jogot csakúgy, ahogy rablók és gyilkosok:
Az országnak s kapcsolt részeknek mindazon bennszületett vagy honosított, legalább 20 éves, és sem atyai, sem gyámi, sem gazdai hatalom, sem pedig elkövetett hűtlenség, csempészkedés, rablás, gyilkolás és gyújtogatás miatt fenyíték alatt nem levő lakosai, a nőket kivéve, törvényesen bevett valláskülönbség nélkül választók…
A kiegyezés után újra napirendre került a nők választójogának kérdése, ám előrelépés nem történt. Sőt, amikor 1871-ben egy képviselő síkra szállt a nők nevében, felszólalását általános derültséggel fogadták – írja Simándi Irén a Rubiconline-on. A változás a századforduló környékén indult meg. A hölgyek 1895-től választhatták a bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi pályát, 1890-ben megalakult a Feministák Egyesülete.
Képesek rá, vagy sem?
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt is a nők választójogát képviselte, szerintük:
A nő nemcsak nő, hanem ember is. S az, hogy nő, kizárólag a magánügye. A választójogot a férfiakkal azonos feltételek mellett kell megadni.
A “nagypolitika” nem volt teljesen egységes a kérdésben, de a többségi véleményt talán Tisza István foglalta össze:
Két szóval megmondhatom, hogy a nők képviselőválasztói jogának határozott ellensége vagyok. Irtózom a gondolattól, hogy asszonyaink megannyi választó polgártárssá alakuljanak át. […] Ezzel a reformmal veszítenénk mi, szegény férfiak, de azt hiszem, végeredményben a nők is.
A világháború alatt aztán a nők kényszerű és tömeges munkába állása igazán aktuálissá tette a témát. Az első politikus, aki törvénytervezetben akarta szavazati joggal ellátni a nőket Vázsonyi Vilmos választójogi tárca nélküli miniszter volt. Választójogot adott volna minden 24. életévét betöltött, magyar állampolgárságú és írni-olvasni tudó nőnek, aki elvégezte a négy elemi osztályt vagy gyermekkel bíró hadiözvegy vagy legalább 2 év óta működő tudományos, művészeti egyesületnek tagja volt.
Vázsonyi javaslatából nem lett jogszabály, pedig a viták során a miniszter több mint tucatnyiszor vette védelmébe. Egy ízben így érvelt:
Én városban és vidéken egyaránt láttam választást, amely nem érzéki észlényekhez méltó számításokkal ment végbe, láttam az alkoholnak ragyogó működését a választásoknál, és láttam azt a rendkívüli erkölcsi magasságot és komolyságot, mely eddig ötévenként a választásoknál megnyilvánult; nem találtam azt a bizonyítékot, hogy a nő fiziológiailag képtelen arra alkatánál, szervezeténél fogva, hogy azt a magasztos érettséget, amelyet eddig tanúsítottak a választásoknál, ő is tanúsítsa, és nem képes ezt a nagyszerű jogot komolyan gyakorolni.
25 év, öt nő
A Károlyi-kormány átvágta a gordiuszi csomót, ám a nők választójogát a 24. életév betöltéséhez, 6 év magyar állampolgársághoz, írni-olvasni tudáshoz kötő törvény a proletárdiktatúra létrejötte miatt nem lépett életbe. A Tanácsköztársaság idején a választási jogosultságot 18 évre szállították le, s a nők is kaptak választójogot.
A diktatúra bukása után a Fridrich-kormány a nők és a férfiak számára is csaknem egyenlő módon adta meg a választójogot: betöltött 21. életév, legalább hat év magyar állampolgárság, és fél év óta ugyanabban a községben lakik vagy ott lakása van. A nőknél viszont kikötés volt még az írni-olvasni tudás. A továbbiakban is megmaradt az a kettősség, hogy a nők ugyan választhattak, de e jogukat szigorúbb előírásokhoz – jövedelem, életkor, végzettség stb. – kötötte, mint a férfiak esetében.
Az 1920 és 1944 közötti országgyűlésekbe összesen öt nő került be:
- Slachta Margit, 1920, Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja;
- Kéthly Anna, 1922–1948, Magyarországi Szociáldemokrata Párt;
- Báró Orosdy Fülöpné Herzog Margit, 1931, pártonkívüli;
- Melczer Lilla, 1932, Egységes Párt, 1935, Nemzeti Egység Pártja, 1939, Magyar Élet Pártja;
Toperczer Ákosné Hagara Róza, [1935-1939] 1935-ben pótképviselő, 1936-ban Wolff Károly halálát követően került a parlamentbe, Keresztény Nemzeti Szocialista Párt.
Magyarországon az általános, egyenlő és titkos választójogot 1945-ben vezették be. Eltöröltek mindenféle korábbi cenzust, az általános és titkos választójogban részesült minden, 20. életévét betöltött nő és férfi. A helyben lakás kötelezettsége viszont megjelent annyiban, hogy azok szavazhattak, akik akik 1945. szeptember 1-jén Magyarország 1937. december 31-i határán belül laktak.
Ennek eredményeként az 1945. november 4-ei országgyűlési választásokon 5 167 180 személy volt jogosult voksolni, a nők száma 600 ezerrel haladta meg a férfiakét. Az így összeülő nemzetgyűlésnek 409 tagja volt, közülük 16 nő.
(Kiemelt kép: Fortepan)
