Tudomány

Az emlékező 3D nyomtatás lehet az új nagy dobás

Az új technológia egy sor különleges megoldást hozhat el az orvos- és más tudományok számára.

A 3D nyomtatás már eddig is több területen bizonyította, hogy komoly dolgok vihetők végbe vele, még akkor is, ha az átlagember számára egyelőre messze is vannak ezek az eredmények. Tudományos szinten azonban szinte naponta kiderül, hogy még mindig csak a felszínét kapargatjuk a témának és idővel, illetve a technológia fejlődésével egyre durvább dolgokat lehet kihozni belőle.

Ilyen például az MIT és a Szingapúri Műszaki Egyetem közös fejlesztése, amely során olyan, 3D nyomtatással előállítható anyagot kísérleteztek ki, amely bizonyos hőmérsékleten előre meghatározott formákat vesz fel. Itt van például ez a csillag formájú valami, ami rövid időn belül rámarkol a csavarra, amit így már képes akár fel is emelni.

via GIPHY

Az eljárás lényege a nyomtatás kombinálása az úgynevezett mikro sztereolitográfiával, aminek során egy különböző hőmérsékleti viszonyokra megszilárdulással, illetve ellágyulással reagáló anyag keletkezik. Ezzel az egyes tárgyak, anyagok gyakorlatilag emlékeznek arra, hogy bizonyos hőfokon hogyan kell reagálniuk, majd mi az a forma, amit az eredeti hőmérsékleti pont elérésekor újra fel kell venniük.

Mindehhez vegyük hozzá azt a teljesen új 3D nyomtatási megoldást, amivel egészen vékony, akár hajszál vastagságú anyagok is előállíthatók, a felhasználási területek sokaságát megnyitva ezzel. A projekt még nagyon az elején jár, de a kutatók szerint szinte korlátlan lehetőséget villant fel az orvos biológia, a formájukat változtató napcellák, vagy éppen a repülőgép ipar különböző területein.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik