Hosszú élet adatott az utolsó magyar nagyfejedelemnek, első keresztény királynak: Szent István már több mint négy évtizede állt a magyar állam élén, és 68-70 éves lehetett, amikor 1038. augusztus 15-én elhunyt. A Hartvik püspök által írt legendából tudjuk, a király már sokat betegeskedett, legyengült, jártányi ereje sem maradt, végül láz döntötte le a lábáról.
Ekkor egybehívta országnagyjait. Meghagyta nekik, ki legyen utódja, és intette őket az igaz hit megtartására, a kereszténység feletti őrködésre, az igazság és szeretet gyakorlására, az alázatosság gyakorlására. Majd Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot, és már csak egyetlen vágya maradt: Nagyboldogasszony napján elmenni.
Az isteni vizsgálat tüze
Ezután 45 évig nyugodott a fehérvári bazilikában márvány szarkofágban, míg Szent László király közbenjárására 1083-ben VII. Gergely pápa elrendelte testének oltárra emelését, az a király szentté avatását.
Tudjuk, a szentté avatást megelőző procedúra hosszú, évtizedekig, vagy még jóval tovább elhúzódó folyamat is lehet, ezért ezen a 45 éven könnyen átsiklik az ember gondolata. De nem úgy Hartvik püspöké, aki a XII. század legelején, István szentté avatása után alig két évtizeddel írta meg Szent István király legendáját.
Így hát a boldog test ugyanazon a helyen negyvenöt évig nyugodott, csodás és titkos rendelkezéséből annak, akit a szent helyén félelmetesnek (vö. Zsolt. 67,36) hirdetnek […] Talán a föld porának valamilyen, az isteni vizsgálat tüzével megtisztítandó ráhintett rétege maradt meg rajta, mely nélkül uralkodók mintegy hatalmi jogukból kifolyólag a jelen életet alig vagy sehogy sem tudják végig élni
– írja a püspök, és ez elgondolkodtató. Miért érezhette úgy, hogy az István halála és szentté avatása között eltelt idő ilyen magyarázatra szorul? Talán tudott a szent király olyan “bűnéről”, ami mára feledésbe merült? Vagy egy uralkodó állásából adódóan eleve bűnökkel terhelt? És egyáltalán, ezek szerint Szent István királynak 45 évet kellett eltöltenie a tisztítótűzben, mielőtt a szentek sorába emelkedhetett?
István és a tisztítótűz
Fontos tisztázni, hogy Hartvik püspök semmiképpen sem a szigorú értelemben vett tisztítótűzre gondol e soraiban. A római katolikus tanítás szerint a halál után az ember útja kétirányú: az utolsó ítéletkor vagy a pokolba, vagy pedig a mennyországba vezet. A mennyországot pedig szükség esetén megelőzheti egy tisztulási folyamat, hogy az ember tisztán léphessen be a mennybe.
A szentekkel kapcsolatban pedig azt érdemes megjegyezni, hogy tág értelemben mindenki szent (lesz majd), aki a mennyország polgára. Szűk értelemben viszont már itt a Földön példaképként állít az Egyház bizonyos személyeket az emberiség elé, akik sajátos minőségben, istenközelségben élték le az életüket.
Az ő esetükben a tisztítótűzről még kevésbé szoktunk beszélni, hiszen sokkal inkább már itt a Földön megvalósították a mennyek országát, annak polgárai voltak.
István és a bűn
Joggal merül föl azonban a kérdés, hogy milyen megtisztítandó bűnre gondol akkor mégis a püspök. Nem valószínű, hogy valami olyan adat volt a birtokában, amellyel mi ne rendelkeznénk. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy az uralkodói (ma úgy mondanánk: politikai, közéleti vagy államférfiúi) mivoltából következően eleve nem lehetett mentes a jelentős bűnöktől.
A kereszténységben mindig is kérdéses volt bizonyos életterületek vagy foglalkozások bűnösségének kérdése, és ez nemcsak például a katonaság esetében volt így, hanem a politikusi mivolttal kapcsolatban is. Majdnem 300 évnek kellett eltelnie, míg az alulról induló keresztény vallás fölszivárgott az államok legfelsőbb vezetésébe is. Onnantól kezdve már egyre jobban vállalható volt az, hogy valaki egyszerre keresztény és politikus, de nagyhatású állami vezető szentté avatására a második évezredig várni kellett.
István megszerezte a megbecsülést
Nyilván voltak időszerű politikai megfontolások is egy friss, de egyre jelentősebb keresztény állam uralkodócsaládjában a szentté avatásoknak, figyelembe véve a nemzet keresztény jellegének újdonságát is. De a szentté avatás kiállta az idők próbáját; és legalább ennyire fontos, hogy a Szent Ágoston által az V. században az Isten országa és a sátán uralma alatt álló földi birodalom közötti vegyes területnek tekintett államvezetés, uralkodási tevékenység megbecsültséget kapott.
Egy uralkodó szentté avatása tehát ennek a szakmának, hivatásnak, kiválasztottságnak is méltóságot, megbecsültséget hozott: egy nép, nemzet vagy állam vezetése nagy kihívás, a rosszat nemigen lehet elkerülni, de valamiképpen mégis lehetséges a föladatnak Isten akaratát szem előtt tartva megfelelni.
