Szentek ünnepét általában haláluk időpontja, vagyis a keresztény hit szerint valódi születésnapjuk. Hiszen halálunk napján születünk újjá az örök életre. Első szent királyunkkal viszont picit más a helyzet.
Sírás a magyarok, öröm az angyalok közt
Nem tudjuk pontosan István születésének dátumát, 1038-ban 70. életéve körül járhatott, és már több mint négy évtizede kormányozta a magyar államot. Ebben az évben viszont, Hartvik püspök Szent István király legendája szerint komoly betegség uralkodott el rajta, teste elgyengült, már lábra sem tudott állni. Amikor láz lett úrrá rajta, nem volt kétséges a halál közeledte.
A király összehívta a püspököket és palotájának világi nagyjait, elrendezte velük az ország dolgát, elhangzott szájából a híres felajánlás:
Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.
Augusztus volt, közeledett Mária mennybemenetelének ünnepe, azaz a hónap 15. napja, és István azért könyörgött, hogy ezen a napon hagyhassa el a földi világot. Így is történt, 1038. augusztus 15-én “nagy sírás támadt övéi közt, nagy öröm az angyalok közt”.
Nem tudták megnyitni a sírját
Fehérváron temették el, az általa alapított bazilikában, az épület közepén fehér márványból faragott szarkofágban. Szentté avatását I. László király járta ki VII. Gergely pápánál, aki elrendelte: „emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették, és az országot a hit hirdetésével öntözték, hogy őket a legnagyobb tiszteletben tartsák és méltó tisztelettel illessék”. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy István sírját megbontják, testét pedig az oltárra emelik.
A ceremónia megkezdésének kitűzött időpontja pedig augusztus 15. volt, Nagyboldogasszony napja, amely István idején a törvénylátó napok ideje volt, azaz minden évben ezen a napon ült össze a királyi tanács. Háromnapos böjtöt tartottak, de az István koporsóját fedő követ nem tudták elmozdítani: “bár szent testét három napig teljes erőből próbálták felemelni, semmi módon sem lehetett helyéről kimozdítani”.
Krisztus meglátogatta népét
Testvérviszály dúlt ugyanis ebben az időben László és unokatestvére, Salamon között, utóbbi épp fogságban sínylődött. Egy Karitas nevű bakonysomlyói apácával égi kinyilatkoztatás közölte, hogy mindaddig nem férhetnek hozzá a szent király testéhez, míg Salamon börtönben sínylődik – István az égből is megbocsátásra, békére intette a magyarokat. László így elengedte Salamont, majd háromnapos böjtöt rendelt.
Mikor harmadnapon a szent maradványok átviteléhez kezdtek, oly könnyedén emelték fel a koporsóra nehezedő hatalmas követ, mintha súlya se lett volna. Véget ért hát a harmadnapi vecsernye, s mindenki várva várta az isteni irgalom jótéteményeit a boldog férfi érdemeiért; Krisztus nyomban meglátogatta népét, és mennyei csodajelek árasztották el a szentegyház térségét.
István király testét 1083. augusztus 20-án emelték oltárra. László király augusztus 20-ára tette át a törvénylátó napokat, egyházi tiszteletét már az 1092-es szabolcsi zsinat előírta. Nagy Lajos király uralkodása alatt pedig István szentté avatásának a napja bekerült a hivatalos egyházi ünnepek közé. Tisztelete nagyon hamar elterjedt, és átlépte az ország határait. A középkorban Szent Istvánt tekintették minden jog, minden szabadság kútfőjének, hozzá kapcsolták a koronázási ékszerek többségét. De Szent István neve mára összeforrt az európaisággal, a két világháború között az egységes Magyarország megtestesítője volt.
Törvény
Az Országgyűlés 1938. augusztus 18-án, Székesfehérvárra kihelyezett ülésén, a szent király halálának 900. évfordulója tiszteletére törvényben örökítette meg “Szent István király dicső emlékét”.
Kilencszáz esztendeje, hogy az Úr magához szólította Magyarország első királyát, Szent Istvánt. A magyar nemzet az elmúlt évszázadok alatt – a viszontagságok és a megpróbáltatások legsúlyosabb idejében is – változatlan, hálás kegyelettel őrízte meg a dicső uralkodó el nem múló emlékezetét. Halálának kilencszázadik évfordulóján a magyar törvényhozás az isteni Gondviselés iránt érzett bensőséges hálával kíván hódolni a magyar királyságot megalapozó s a magyarságot az európai küldetés útjára elvezető nagy magyar fejedelem és apostol halhatatlan szellemének.
[…]
Az országgyűlés, hogy a nemzet hálájának és hódolatának ünnepélyes kifejezést adjon, két házát külön törvényrendelkezéssel Székesfehérvár szabad királyi városba a mai napra összehívta és ott, a nagy király alkotásait továbbépítő dicsőséges Árpádház királyi törvénynapjainak és országgyűléseinek történelmi színhelyén az ország Kormányzójának személyes jelenlétében megtartott ünnepi együttes ülésén a következőképpen rendelkezett:
1. § Az országgyűlés Szent István király dicső emlékét a magyar nemzet örök hálájának és mélységes hódolatának bizonyságául törvénybe iktatja.
2. § Az országgyűlés augusztus hó 20. napját Szent István király emlékezetére nemzeti ünnepnek nyilvánítja.
3. § Ez a törvény kihirdetése napján lép életbe.
