Tudomány

A mandula- és vakbélműtéten átesett nők nagyobb eséllyel esnek teherbe

A University of Dundee és a University College London új kutatása alapján nagyobb százalékban esnek teherbe azok a nők, akiknek eltávolították a vakbelét vagy a manduláját.

A szakértők nagyjából 100 ezer nő egészségügyi feljegyzéseit tanulmányozták Nagy-Britanniában. Azt találták, hogy a mandulaműtét után a nők 53,4 százaléka esett teherbe; míg a vakbél eltávolítását követően 54,4 százalék. Azok közt, akiken mindkét operációt elvégezték, már 60 százalékra nőtt az arány. A különbség szembeötlő, hiszen a lakosság többi tagjánál csak 43,7 százalék lett terhes.

Sok éven át az orvostanhallgatóknak azt tanították, hogy a vakbélműtét negatív hatással van a termékenységre, és a fiatal nők gyakran attól félnek, hogy vakbelük eltávolítása fenyegeti későbbi teherbeesésük esélyét.

– tette hozzá Sami Shimi, a University of Dundee klinikai adjunktusa.

Bár a kutatók megtalálták az összefüggést, a jelenség magyarázatát még keresik. Nem tisztázott, hogy a háttérben biológiai, vagy viselkedésbeli okok állnak, de Shimi szerint könnyen elképzelhető, hogy a műtét utáni enyhe gyulladás miatt nőhet meg a teherbeesés esélye.

Ugyanakkor a viselkedésbeli ok sem kizárható. A csapat már kidolgozott egy teóriát, melynek alapja az, hogy a szabad szexualitás hatással lehet a gyulladásokra. Eszerint sok olyan nő, aki mandula- vagy vakbélműtéten esett át, jóval aktívabb nemi életet él – így ők egyébként is könnyebben lesznek terhesek. Ennek bizonyítására azonban további tesztekre lesz szükség.

A tanulmány természetesen nem állítja, hogy az egészséges szervek eltávolítása jó hatással lenne a termékenységre, viszont azt kiemeli, hogy a gyulladt mandula és vakbél kioperálása semmilyen káros következménnyel nem jár a gyermekvállalás terén. Ez igen fontos lehet, mivel az ilyen beavatkozások meglehetősen sok nőt érintenek világszerte.

(Via: Popular Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik