Tudomány

Bárki X-men lehet az új szuperfém protézissel

Eddig csak a mutánsokról szóló filmsorozatban láthattunk olyat, amikor csontokat szuperfémmel helyettesítenek, most mindez valósággá válhat.

Manapság azok, akik valamilyen csontrendszerrel kapcsolatos súlyos problémával küzdenek, csak szomorúan nézhették az X-men filmekben Rozsomákot (nem, a Wolverine csakazértsem Farkas, kedves fordítók), akinek a csontvázát egy valóságban nem létező szuper-fémötvözetre, adamantiumra cserélték ki, ezáltal a szuperhős gyakorlatilag elpusztíthatatlanná, “törhetetlenné” vált. A valóságban használt protézisek egyáltalán nem voltak ilyen ellenállóak, ráadásul sok egyéb hátránnyal is szembe kellett néznie azoknak, akiknek ilyen beültetés vált szükségessé.

A Science Advances magazinban megjelent tanulmány szerint azonban a Rice University kutatói kifejlesztettek egy új fémötvözetet, amely főként titánium és arany felhasználásával készül, és nagy változásokat hozhat ezen a téren. Jelenleg a titán számít a leggyakoribb alapanyagnak, ha például térd, vagy csípőízületek pótlására van szükség, mivel ez a fém erős, tartós és nem mérgezi a szervezetet. Azonban még így is 10 évente cserélni kell, mivel ennyi idő alatt “elkopik”.

A kutatók szerint az új ötvözet azonban négyszer olyan erős, mint a szimpla titán, és kopása is 70 százalékkal lassabb. Ráadásul a kísérleteket vezető Emilia Morosan szerint az anyag előállítása nem kifejezetten költséges: a beta-Ti3Au három az egyhez arányban tartalmaz titánt és aranyat: az atomok négyzetes kristályszerkezetbe rendeződnek, ami kifejezetten ellenállóvá és erőssé teszi az ötvözetet.

A beta-Ti3Au az eddigi tesztek alapján ráadásul nem csak biomedikai területeken használható, fúrófejektől sportkiegészítőkig sokféle megoldásra kifejezetten alkalmas lehet, mivel előállítási költségéhez képest sokkal erősebb, mint az eddig használt anyagok. Az egészségügyi használata pedig azért kifejezetten javallott, mert az emberi szövetekkel minden szinten jól együttműködik, a szervezet nem “dobja ki”, ezért a szívós protézisek gyulladás vagy hosszú lábadozási idő nélkül kiválthatják a sérült csontokat. Sajnos azonban a Rozsomák csontozatához toldott, visszahúzható óriáskarmokra egyelőre várni kell, és ez talán jobb is.

Ilyen óriáskarmokat egyelőre nem terveznek az új ötvözetből, szóval aki ilyet szeretne látni, még mindig csak a mozikban bízhat.
Ilyen óriáskarmokat egyelőre nem terveznek az új ötvözetből, szóval aki ilyet szeretne látni, még mindig csak a mozikban bízhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik