Az ember és a madarak kommunikációja általában egyoldalú dolognak tűnik, és azt gondoljuk, hogy egyik fél sem érti a másikat. Afrikában azonban érdekes együttműködés tapasztalható a két faj között, melyben a szárnyasok az embert segítik, hogy az mézet találjon, amiből persze nekik is előnyük származik, miután a méhek kifüstölődnek a kaptárból, és a méz mellett a lárvák is elérhetővé válnak.
Eddig azonban úgy gondolták, hogy a kapcsolat csupán egyirányú, ám kiderült, hogy mindkét fél hívni tudja a másikat, hiszen az emberek bizonyos hang kiadásával oda tudják csalni a kaptárt felkutató madarakat. A megfelelő hívóhangot mindenki az apjától tanulta, tehát vélhetően nemzedékek óta megvan a megfelelő hang arra, hogy a madárkák megjelenjenek, és ezzel 33 százalékról 66 százalékra nő az esélye annak, hogy valóban jönnek is. Annak az esélye pedig, hogy kaptárt is sikerüljön találni, a magányos kutakodás 16 százalékához képest 54 százalékra nő, ebből arra lehet következtetni, hogy a kommunikáció valóban kétirányú.
Érdekessége azonban a dolognak, hogy földrajzilag eltérő területeken ugyanennek a madárnak a megidézésére eltérő hangokat használnak az emberek, ami arra utal, hogy miként az emberi nyelv is eltérően formálódik más-más helyeken, úgy a hívóhangokkal is hasonló a helyzet. Ebből arra lehet következtetni, hogy elég régen kialakult már a kétirányú kommunikáció.
A dolog leginkább azért izgalmas, mert a legtöbb esetben az ember a háziasított állatok segítségét tudja igénybe venni a napi feladatok ellátásához, és nem olyanokét, melyek ezek közt nem szerepelnek. Érdemes megemlíteni a madarak segítő szerepét a vitorlázórepülésben is, ahol a pilóták az emeléseket (termik) nem egyszer úgy találják meg, hogy abban madarak köröznek. Ilyen téren leginkább a ragadozómadarak a megbízhatóak, mert például a gólyák és a sirályok hajlamosak olyan helyeken is körözgetni, ahol nincs is emelés.
