Tudomány

Bárki letöltheti az Apollo 11 vezérlőjét

Most bárki megnézheti, hogy milyen volt az a kód, ami hozzásegítette az Apollo 11 legénységét a sikeres holdra szálláshoz.

Az első holdra szállás nem volt tréfadolog, hiszen 1969-ben messze nem voltak olyan technikai lehetőségek, mint napjainkban, így el lehet képzelni, hogy mekkora feladat volt olyan program megírása, ami ezt a történelmi mérföldkőnek számító küldetést segítette. De ha esetleg nehéz lenne elképzelni, akkor akár testközelből is ki lehet próbálni, ugyanis a NASA elérhetővé tette az Apollo 11 számítógépes kódját.

A kódot a NASA egyik egykori belsőse töltötte fel a GitHubra, Apollo Guidance Computer néven, de egyébként sem kell azt gondolni, hogy ez valaha is szupertitkos dolog lett volna, hiszen kissé körülményesebb módon ugyan, de korábban is hozzáférhettek azok, akiket igazán érdekelt a téma. Innen tudható például az is, hogy van benne egy olyan sor, ami így néz ki: “BURN_BABY_BURN-MASTER_IGNITION_ROUTINE.agc, tehát ebből is látható, hogy bármennyire is komoly volt a feladat, a humort sem nélkülözte.

apollo 11

A programozók egyébként is olyan emberek, akik szeretnek olykor apróbb easter eggeket tenni a kódjaikba, ezzel lopva némi mókát az egyébkén nagyon embert próbáló feladatba. Akit bővebben érdekel a dolog, az mindenképpen látogasson el a GitHubra, és töltse le a kódot, mert ha ez megvan, akkor már semmi más nem kell, csak építeni köré egy működő űrhajót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik