Csaba a hun Attila király fia, székelyek vezére, “ősatyja”, megmentője. Alakja a legendák homályába vész, és ma, Csaba napján nem is próbáljuk onnan kihozni, nézzük inkább a mesét. Ezek a történetek éppúgy hozzátartoznak egy nép kultúrájához, történelméhez, önmeghatározásához, ahogy a valós események – ha nem jobban. És azt se feledjük, minden legenda mélyén ott bújhat az igazság egy-egy apró morzsája.
Attila király halála után a nyugati népek nem tudták, féljenek, vagy örüljenek-e? Megszabadultak ugyan a legyőzhetetlen uralkodótól, ám egyre inkább kezdtek reszketni fiaitól, akiknek sokaságát meg sem lehetett számlálni.
Napokig vértől áradt a Duna
Erővel még mindig nem mertek a hunokkal szembeszállni, a németek ezért cselhez folyamodtak. Veronai Detre vezetésével addig ármánykodtak, míg Attila fiait egymás ellen fordították.
a húnok községe pártokra szakada, ugy hogy némelyek Csabát Ethele királynak a görög császár Honorius leányától való fiát, mások a Krimhild német fejedelemasszonytól született Aladárt törekszenek vala Ethele után királylyá emelni. Mivel pedig a józanabb rész Csabával, az idegen nemzet pedig Aladárral tart vala, azért mind ketten kezdének uralkodni
– írja Kézai Simon mester.
Rövid időn belül kitört a testvérháború, az első ütközetet Csaba nyerte. Aladár erre nagy sereget gyűjtött, és a két álló hétig folyó csatában legyőzte Csabát.
Csaba hadát ugy legyőzik és szétverik, hogy Ethele fiaiból és a húnokból igen kevesen maradnak. Ez ugyanis azon csata, mellyet a húnok Krimhild csatájá-nak neveztek s maig is e néven emlegetnek. Melly ütközetben annyi vér ömlött, hogy ha a németek szégyenből nem titkolnák és tisztán meg akarnák vallani, a Duna vizét néhány nap sem ember sem barom nem ihatta, minthogy Sicambriától Potentia városáig vérrel volt áradva.
A székelyek maradtak
Csaba 15 ezer hun vitézzel nagyapjához futott Görög földre, majd visszatért rokonaihoz Szittyaországba. Maradt azonban az öldöklés után még háromezer hun, akik nem tartottak Csabával, hanem Csigle mezején letelepedtek. Ám annyira féltek a nyugati népek bosszújától, hogy magukat székelynek kezdték nevezni, és a Keleti-Kárpátok karéjába húzódtak vissza.
Ahogy telt-múlt az idő, a székelyek megtartották ősi szokásukat, szittya írásukat. A hun vitézek már mind sírba szálltak, unokáik viselték a fegyvert, amikor a szomszédos népek nagy sereggel támadtak rájuk. Vitézül küzdöttek a székelyek, de késő éjszakára már úgy tűnt, elvesznek a túlerővel szemben.
Ébredj Csaba, ébredj!
Akkor azonban a Hadak útján, azaz a Tejút csillagösvényén lovascsapat száguldott a csatatér felé, rég holt hunok szelleme vágtatott ott Csaba király vezetésével. Móra Ferenc így ír:
Székely lábak dobogása végigszaladt hetedhét ország földjén, s megrezzentette a halott hunokat a zöld halmok alatt. – Ébredj, Csaba, ébredj, bajban van a székely! Abban a pillanatban Erdélyország fölött nagy csörgés-csattogás támadt az égboltozaton. Zabla csörgött, kard csattogott, Csaba vezér ragyogó lovasai tűntek föl az égen a csillagok között. – Ne hagyd magad, székely! Itt vannak Csabáék! Égbeli halottak segítik az élőt! – Új erőre kaptak a székelyek. Az ellenséget pedig megvette a rémület. Elhányta fegyverét, futott esze nélkül, ki merre látott. Egek országútján robogó lelkekkel ki tudna csatázni?
Miután a szellemsereg elsöpörte az ellent, visszatért oda, ahonnan jött: a Hadak útján a magas égbe. A székelyek pedig továbbra is híven őrizték Erdély határát, és mikor meghallották, hogy a magyarok elindultak Szittyaországból, eléjük siettek, örömmel fogadták őket:
Ezen székelyek ugyanis a húnok maradványai, kik midőn megtudták, hogy a magyarok Pannoniába másodszor visszajöttek, a visszatérőknek Ruthenia határszélein eléjök menének s Pannoniát együtt meghódítván abba részt nyertek
– teszi egyértelművé Kézai mester.
Móra Ferenc Hadak útja címmel írta meg Csaba legendáját, Jókai Mór Regék című művében pedig a Hadak útja a “Nyolczadik rege”. Érdemes elolvasni, mindkettő mesteri.
