Mi, emberek az elmúlt évtizedekben rengeteget tettünk azért, hogy megfojtsuk magunkat abban a rengeteg koszban, amit saját magunk juttatunk a levegőbe, vizekbe, talajba, és közben folyamatosan sírunk, hogy változik a klíma, meleg van nyáron, nincs hó télen, meg amúgy is, régen minden jobb volt.
Az Antarktisz felett egyre vékonyodó ózonréteg mind komolyabb problémát okozott, amit idővel felismertek azok az országok is, melyek már tartottak ott, hogy ne csak a termelésre, hanem a fenntarthatóságra is figyeljenek. Ennek eredményeként született meg közel 30 évvel ezelőtt a Montreali Egyezmény, és úgy tűnik, mostanra értek célba az akkor megkezdett erőfeszítések. Susan Solomon, a Massachusetts Institute of Technology professzora szerint minden jel arra utal, hogy tavaly csökkent az ózonlyuk mérete.
Elmondása szerint a 2015-ös mérések alapján 4,5 millió négyzetkilométeres csökkenés tapasztalható, amit a ballonos és a műholdas megfigyelések is megerősítenek, ez pedig kétszer akkora, mint Grönland, tehát a Föld pajszán tátongó rés ennyivel lett kisebb. Az ózonlyuk egyébként a déli félteke tavaszi hónapjaiban, tehát szeptember-október-novemberben a legnagyobb, és mivel az észleléseket októberben folytatták le, így valóban van ok a bizakodásra, bár a teljes sikertől még nagyon messzire vagyunk.
A jelenlegi prognózis szerint leghamarabb 2060 környékére tehető, hogy teljesen eltűnjön az ózonlyuk, ami már csak azért is jó lenne, mert az ózonréteg egyik legfontoasbb szerepe, hogy szűri a káros UV-sugarakat, melyek fontos szerepet játszanak a bőrrák kialakulásában, de ugyanúgy károsak a növény-és állatvilágban is.
