Tudomány

Megépült a világ legnagyobb játékpisztolya

Puskát kellett volna hoznunk ehhez a melóhoz - szól az idézet. De akkor nincs gond, ha a pisztoly kicsit nagyobb a szokásosnál.

A Nerf stukker mostanában igen nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében, és ahogy az lenni szokott, olykor a felnőttek is belecsapnak a lecsóba, és maguk is nekilátnak a tapadókorongos pisztollyal lövöldözni. De mi történik akkor, ha egy volt NASA mérnök úgy gondolja, ő nem szórakozik az egyetlen kézben elférő gyári változatokkal, és készít valami olyat, ami igazán grandiózus?

Mark Rober, és két társa, Ryan és David nem gondolkodtak kicsiben, hanem rögvest egy akkora Nerf pisztolyt készítettek, ami a megfelelő lőszerrel képes átlőni egy egész focipályát (amerikait), sőt, kisebb társaival ellentétben nem megtapad az ablaküvegen, hanem kitöri azt a francba, ahogy kell. Mark egyébként 9 évig dolgozott a NASA-nál, így nem csoda, hogy a mérnöki tevékenység a kisujjában van, és olyasmiken töri a fejét, mint a gigantikus Nerf pisztoly. Íme videón az egész:

Ahogy egy elhíresült videóban mondta volt a főszereplő: “ide orvosi papír nem kell, a tények magukért beszélnek”. Érdemes tudni, hogy a sűrített levegővel működő stukkerből 65 km/h sebességgel távozik a töltény, ami első körben egy nagyobbacska vécépumpának tűnik, de nem az. Amennyiben pedig sokkal jobb aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkező töltet kerül a csőbe, úgy a nyomás elegendő ahhoz, hogy átlőhessünk vele egy focipályát. Nem mellesleg egy ilyennel szemben semmi esélyük a kis piszkavasakkal lövöldöző gyerekeknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik